Előszó
„Ha tudni akarod, hogy egy nemzet mennyire becsüli a múltját, nézd meg a temetőit" - különösen időszerű Széchenyi István gondolata a száz évvel ezelőtt kezdődött első világháború évfordulóján. Arra figyelmeztet bennünket, hogy a történelmi viszszaemlékezéseken túl a Nagy Háború megmaradt, kézzelfogható emlékei mellett az ott elesett hősök emlékeire is fordítsunk figyelmet. Régi adósságát törleszti Magyarország és a Magyar Honvédség, amikor az emlékezet, a hagyományok ápolása jegyében, a centenárium alkalmából kiemelten kezeli a távoli harcmezőkön elesett magyar katonák emlékét. Az elmúlt években új időszámítás kezdődött a magyar hadisírgondozásban. Ez nem csupán kegyeleti okokból kötelessége az utókornak, hanem azért is, mert azok a ma is érvényes katonai erények, amelyeket magáénak vall a Magyar Honvédség egésze, valóra váltak az első világháborút megjárt, fogságba került vagy elesett magyar katonák tetteiben.
Olyan hősök, bátor hazafiak nyugosznak határainkon túl szerte Európában, akik tetteikkel lelkesítettek, ösztönöztek, és büszkeséget adnak nekünk, késői utódoknak is. A honvédelmi hagyományok ápolásának kiemelkedően megtartó jelentőségű területe a hazáért, a magyarságért elesett hősök emlékének tisztelete. Az első világháború tragédiájára - amely mintegy kilenc millió ember életét követelte, köztük közel hétszázezer magyarét - még napjainkban is sok családban emlékeznek. Hazánk településein számos helyen jelzik emlékművek az elesett hősök tiszteletét. A kiemelt figyelemnek, a hadisírgondozás újraszabályozásának, de különösen a területért felelős emberek és elkötelezett hagyományápolók fáradságot nem ismerő munkájának köszönhetően mind több helyen nyugodhatnak Európa-szerte méltó helyen, méltó körülmények között az elesettek. A hadisírgondozás és múltunk e tragikus fejezeteinek megismerése nemzeti ügy kell, hogy legyen. Erőnk, önbecsülésünk meghatározója, hogy miként viszonyulunk halottainkhoz, hőseinkhez. Ha tehát adunk magunkra, akkor folyamatos figyelmet kell szentelnünk hadi hőseinkre, halottainkra: nagyszüleinkre, dédapáinkra és dédanyáinkra, akik a háborúkban a legdrágábbat, az életüket adták a hazáért. Kötelességünk emlékük ápolása, hogy a társadalom megismerhesse történetüket, büszke lehessen rájuk.
E tekintetben jelentős, úttörő jelentőségű kiadványt tart kezében az olvasó. Megszületése a hagyományok ápolásának meghatározó állomása is egyben, mert aki nem ismeri a történelmet, az arra a sorsra juthat, hogy újból átélje azt. Ezt nem akarjuk, nem akarhatjuk. A centenáriumi megemlékezések most reflektorfénybe állítják a második világégés árnyékában háttérbe szorult első világháború, a "Nagy Háború" hőseit, áldozatait, küzdelmeit. E könyv forgatása kiváló alkalom arra, hogy akár a fotelben ülve, akár a valóságban végigjárva az egykori Galícia magyar katonai emlékhelyeit, tisztelegjünk az elesettek előtt. Arra, hogy megismerjük múltunkat, és eleget tegyünk annak, amire Petőfi Sándor is int bennünket:
"...nekünk két okunk van vitézeknek lennünk:
hogy életünket és szabadságunkat megtartsuk,
és hogy ne piruljanak miattunk a másvilágon őseink,
kik hajdan naggyá és tiszteltté keresztelék szívök vérével a magyar nevet!"
Vissza