A csoda

Előszó

Részlet a könyvből:
Hat órakor Paula tanakodva állt a bőrönd előtt. Listával a kezében - hetek óta jegyezgette rá, mi szükséges a tátrai útra - gondolatban újra és újra rovancsolta, nem maradt-e ki valami, nehogy az úton, vagy már Lomnicon derüljön ki feledékenysége.
Minden megmozdulásában gondatlansággal vádolta magát. A mindennapi iskolábamenésnél is. Ó, milyen belérögződött mozdulata volt útközben a tízórais csomagját riadt ellenőrzésül megtapogatni: nem hagyta-e el? ...vagy a villamosjegyét érezte elvesztettnek, vagy a szobája kulcsát, vagy belédöbbent, hogy rossz kocsira szállt - s jött az alattomos, hirtelen riadás, mint a vészsziréna fölzaklató búgása, végigfutva az idegeken, gyomrába markolón, megdobogtatva a szívét, - hogy keresgélni kellett, kutató ujjal kotorni a kézitáskában, vagy nyújtogatott nyakkal ellenőrizni a villanyos számát, - aztán elereszkedni a meglelt bizonyosságban: nincsen semmi baj! ...
Sohasem volt semmi baj és mégis mindig ez a: rosszul csináltam!... ez az: elfelejtettem!... ez az önvádló és azonnali önigazolásra késztető riadozás. Most legalább úgy érezte, megvan rá az oka. A szokatlanság indokolta, hogy olyasmit tesz, amit soha máskor, nem a gépies iskolábaindulás, nem a hétköznapok vérébe ivódott tennivalói, most utazni készült. S bár napok óta a menetrendet bujta és a jegyirodában kérdezősködött és apróra megrágott és feljegyzett minden tudnivalót, most a tárt és lezárásra váró bőröndtől a megérkezés pillanatáig ezer tévedés és mulasztás lehetősége ködlött előtte. Vissza