Becky sorsa

Előszó

Részlet a könyvből:

Az öreg postakocsi csendesen döcögött a Maplewoodból Riverboroba vezető poros országúton. Május hó közepe volt még csak, de máris oly hőség uralkodott, mint nyár derekán s Cobb Jeremiás tőle telhetően kimélte lovait, habár arról sem felejtkezett meg, hogy ő egyszersmind a városka postása is. Midőn ma reggel éppen elindulni készült a maplewoodi postahivataltól, egy asszony sietve lemászott egy kocsiról, odafutott hozzá s megkérdezte, hogy ez-e a riverboroi postakocsi s ő-e mister Cobb. A helybenhagyó válaszra az asszony intett egy kis leánynak, aki a távolban visszafojtott lélegzettel hallgatta a párbeszédet s most ugy rohant a kocsihoz, mintha félne, hogy még az utolsó percben lekéshetne. A leányka tiz-tizenegy éves lehetett, de feltűnően kicsi és gyenge volt korára.
- Nagyon kérem, vigye el leánykámat Riverboroba, a nővéreimhez - mondta azután. - Ugy-e ösmeri Sawyer Mirandát és Janet. Ott laknak a téglaházban.
- Oh édes Istenkém! Már hogyne ismerném!
- Nos tehát Becky hozzájuk megy; már várják őt. Legyen oly szives, vigyázzon rá kissé, mert ha szerét ejtheti, hogy kiszállhat, vagy valakivel szóba eredhet, ő el nem mulasztja az alkalmat. Isten veled édes gyermekem! Ne kövess el semmi csinyt, ülj nyugodtan, hogy rendes és tiszta légy, ha odaérsz s ne okozz alkalmatlanságot Cobb urnák.
- Isten veled anyám, ne aggódj kérlek, hiszen nem ma utazom először.
Az asszony kacagva fordult Cobbhoz. - Ő ugyanis egy éjszakát töltött Warehamban, hát érdemes ezért büszkének lenni? - mondta tréfás lenézéssel. - Pedig ez is csak utazás - válaszolta a gyermek élénken. - Jó sokáig mentünk kocsin, magunkkal vittük a villásreggelinket, még a vasútra is felszálltunk s a hálóingünk is velünk volt. Vissza