Bechstein-mesék

Előszó

Részlet a könyvből:
A KÉT GÖMBÖLYDED MOLNÁRMESTER.

Volt egyszer egy molnármester, aki már magábanvéve is erős volt és testes, de ezzel nem elégedett meg. Azt akarta, hogy szúrás, vágás, nyíl és lándzsa benne kárt ne tehessen, hát csodálatos ruházatot gondolt ki magának. Szabatott egy dupla zekét, azt kibélelte mésszel és homokkal és a kettő közé olvasztott szurkot öntött, hogy jól összeálljon. A zeke hátát még megbélelte jó erősen fonott fűzfavesszővel, elől pedig egy régi reszelőt és két vasfazék fedelét ragasztotta rá. Nehezebb is lett a zeke, mint a harcos lovagok legnehezebb vaspáncélja, de a molnármesternek mégsem volt elég. A zeke alá vett egy igazi vaspáncélt, föléje három inget, az ingekre megint egy vaspáncélt, a vaspáncélra pedig kilenc kabátot, de legelőször, majd elfelejtettem, a lábaszárára négy bőrnadrágot húzott. Mikor magára szedte ezt a ruhabástyát, éppen olyan hosszú volt, mint amilyen széles és éppen olyan gömbölyded, mint az ágyúgolyó; járni pedig alig birt, mindig a barátaival vezettette magát. Minden esztendőben eljárt a szomszéd faluba búcsúra és büszkeségét lelte abban, hogy ilyen gömbölydeden mutogassa magát. Befogatott egy szekérbe négy erős, nagy ökröt, felvette zekéjét és páncéljait, felfegyverezte magát íjjal, nyilakkal, két lándzsával és két kézbe fogni való, hosszú karddal és úgy ült fel a négyökrös szekérre, úgy vitette magát a búcsúra. A szekér után járultak a falujabeli parasztok, feleségestől, gyermekestől és mikor ellenség közeledett, összefutottak a gömbölyded molnármester szekere mögé, akárcsak valami várfal lett volna.
Búcsúra menet útba esett egy nagy hegy; annál a nagy hegynél várták a gömbölyded molnármestert a sógorai és komái, meg azoknak a gyerekei. Vissza