Bazsonyi Arany festő kiállítása

Előszó

Bazsonyi Arany a fényes szellők nemzedékével indult a pályáján. Tanulóévei nem voltak zavartalanok. A lobogós lelkesedés örömét megkeserítették benne az oktalan gáncsoskodások, amelyek annyi népi tehetség útját tették göröngyössé. Jónéhányan el is kallódtak az idők során. Ő megállta a próbát, s ez nemcsak szívós alkatának volt köszönhető. Legalább annyira az örökségnek, amit magával hozott a szülői házból és szűkebb pátriája, Gyulaj tájékáról.
Az alkotó művész, legyen a toll, a dallam, a színek mestere, mindvégig a gyermekkorban tanult szavak, hallott hangok, látott színek és formák nyelvén gondolkodik és beszél, akkor is, amikor látóköre egyetemessé tágulva, a mindenségről tesz vallomást.
Bazsonyi tájábrázolásai főként Tolnának a rómaiak által civilizált, pannon dombvidékét elevenítik meg, s odavalók festményeinek a törődöttségükben is sziklaszilárd jellemű emberei, legyen bár a Biblia mítikus hősei, vagy öltsék magukra a régvolt lovagkirályok ornátusát.
Természetelvű felső, de sohasem elégszik meg a látványa kínálta szépség újraköltésével. Életérzéseket közöl. Beleírja képeinek színébe szelíd és borongós hangulatait, a titkon sajgó bánatokat, drámai kompozíciói pedig lebilincselő erővel fejezik ki a bensejét feszítő, gyakran tárgytalan, de mindig nagyon emberi szorongásokat és indulatokat. Magát adja minden képével, s a figyelmes nézőt arra biztatja, hogy a maga élményeivel gazdagítva, a maga egyéniségével kiteljesítve a látottakat, azonosuljon vele. Vissza