"... testének temploma..."

Fülszöveg

Esterházy Péter:
Egy őrülős könyvről
Megnyugtató, valamelyest megnyugtató látni, hogy a könyvek élik az életüket, most épp a Nádaséi; öt éve jelent meg az egyik nagy, a Párhuzamos történetek, és majdnem negyedszázada a másik, az Emlékiratok könyve, járják az útjukat, most épp ezen könyv által.
Az első, ami eszembe jutott, hogy Bazsányi Sándor könyve jót tesz, Jót tesz a tárgyalt könyveknek, jót tesz az irodalmi közegnek, a figyelmünknek és a figyelmességünknek, és úgy is, hogy egyszerűen teszi a jót. Ám ne valami humanista(?) rajongásra gondoljunk, Bazsányi nem rajongó (ha olykor számítgatás nélkül, őszintén rajong is), inkább mondanám sétálónak, egy flaneur-nek, aki szerbantalos udvariassággal, tudással és éberséggel vezet minket a test felől nézett nádasok közt. Mintha volna időnk efféle barátságosságra. Mintha az ő könyve teremtene ilyen időt;
Nem árulom el, miről szól a könyv, ki a gyilkos (szokott lenni), inkább csupán a kötet arcát (orcáját) szeretném kicsit megmutatni. Mindenesetre szó esik benne, az idézőjeleket elhagyom, a teljességgel felszabadított s így magára hagyott test sokrétű tapasztalatáról, a társadalmi nyelvhasználat bevett szokásait veszélyeztető eljárásokról, a testábrázolás öncenzúrájának, illetve esztétizáló stilizálásának nádasi fölszámolásáról, a megváltás iránti mohó és reménytelen vágyról; újra meg újra a Nádas kérdése felől nézi a Nádas-világot: És hogyan lehetne valaki az ember közeli dolgában járatos az istenek messzi dolga nélkül? Bazsányi kivételes érzékenységgel közelít mindehhez, és a szakralitás-rizsák és metafizika-felfújtak hangoskodó, új divatja idején szépen nyugodtan és komolyan tud beszélni. Ez önmagában is ritka (arról nem is beszélve, hogy nekem mennyire rokonszenves).
Kiemelném a szerteágazó irónia-elemzéseket Nádas rendhagyó iróniájáról; más szóval látszólagos iróniátlanságáról, a szent komolyságról, amely az irónia hiányának ironikus látszatával dolgozik. És sok fontosat mond el a megváltozott Nádas-mondatról (amely - mondjuk - nyers és tört és érzéki és így igaz (és „igaz", tenném hozzá)); már rég olvastam mondatokról ilyen élvezetes - mondatokat.
Bazsányi elemez, elhelyez, összehasonlít, tájékoztat, elmesél, újramesél, láttat és mögé láttat, vizsgál, kérdez, állít: örül. Az öröm vagy inkább az örülés, az örülő könyve ez. És ez háramlik az olvasóra; azt írja egy helyt, hogy a Nádas-könyvek vagy általában az ironikus szerkezetű szövegek mindig ironikus és figyelmes, azaz kíváncsi természetű, megengedő kedélyű, szabad lelkű olvasókra vágynak. Ez a könyv is ilyen olvasókat föltételez és talán teremt is.
Fontoskodva még megjegyezném, hogy a párhuzamosság nemcsak azt jelenti, hogy az egyenesek, a történetek nem találkoznak (legföljebb, nemde, a végtelenben, ami olyan szép gondolat, hogy a szív megszakad; és tényleg), hanem azt is jelenti, hogy ezek egy síkban vannak, vagyis igen erősen egymáshoz tartoznak, itt, most, a végesben. Erről a rendről is beszél Bazsányi, vagyis egyfelől arról az elképesztő gazdagságról és öntörvényűségről, ahogy Nádas a modern regény több évszázados eszmei és formai hagyományával bánik, másfelől, mifelőlünk, olvasók, felől: nem csupán mondja, de hihetővé is teszi: Nádast olvasni jó szórakozás. Vissza