Bátyám naplója

Fülszöveg

Petr Ginz zsidó származású cseh kisfiú volt, akit tizennégy éves korában a nácik a terezíni koncentrációs táborba deportáltak, majd tizenhat éves korában Auschwitzba, ahonnan nem tért vissza. Elhurcolása előtt két éven át rögzítette élete eseményeit, a prágai zsidók mindennapjait, megaláztatásaikat a megszállt Prágában, e "falak nélküli gettóban". Naplója félévszázados lappangás után nemrégiben kalandregénybe illő - mondhatni: sorsszerű - fordulatoknak köszönhetően került elő.
Petr kivételes képességű, nyitott, rendkívül érdeklődő, tudásra szomjas kisfiú volt: már az iskolában lapot szerkesztett, nyelveket tanult, kisgyerekkora óta rajzolt és festett, serdülőként pedig már linómetszeteket készített, és maga kötötte saját könyveit. Mindennél erősebb szenvedélye volt az írás; tragikusan rövid életében nyolc regényt és számtalan novellát írt. Életben maradt terezíni társainak elbeszéléséből egy bimbózó zseni képe bontakozik ki; a táborban Petr térképeket rajzolt, angolt tanult, és saját szerkesztésű cseh-eszperantó szótárán dolgozott, és ő volt az egyik "szellemi atyja" a tábor kézzel írott, titkos rabújságjának.
Nélkülözhetetlen kordokumentumnak számít naplója, melyben olykor szikáran, olykor fanyar humorral rögzíti a történteket, alighanem éppoly alapvetően emlékévé válik a vészkorszak hétköznapjainak, mint Anne Frank naplója.
"1942. I. 1. (csütörtök)
Fabrikáltam egy szép kis hegedűt fakéregből, de még nem tudok játszani rajta, mert egyelőre csak két húrja van (gumiból).
Délelőtt leckét írtam. Egyébként nincs semmi különös. Illetve sok minden van, de nem látszik. Ami ma teljesen megszokott dolognak számít, az normális időkben biztosan felzúdulást keltene. A zsidók például nem juthatnak gyümölcshöz, libához vagy más baromfihoz, mint ahogy sajthoz, hagymához, fokhagymához és sok más mindenhez sem. Az elítélteknek, az elmebetegeknek és a zsidóknak nem jár dohányjegy. Nem utazhatnak a villamos, az autóbusz és a troli első kocsijában; nem sétálhatnak a rakparton, stb. stb." Vissza