Előszó
Az UNESCO egyik felméréséből kiderült, hogy Bozsikot és Masopustot többen ismerik földünk országaiban, mint Madáchot vagy Hasekot. Felháborítói - sziszegték az írók. Hová jutott a világ! Pedig a magyarázat egyszerű: a futball nem ismer nyelvi akadályokat, kifejezőeszközeit az analfabéták is megértik, a tanulatlan emberre is hull fénycsík a nap alakú gömbből.
A müncheni olimpiai játékokat egymilliárd ember nézte végig. Ott, a színhelyen jegyeztem a füzetembe: ,,Az olimpia a béke atomrobbanása. Lám, a hatalmas légnyomás virágokat söpört a házak ablakaiba, a sokezres hőfok pirosra és sárgára égette a muskátlikat, a megolvadó színek szétfröccsentek a rétekre, a kertekbe: virág, virág mindenütt."
Esztendők óta vitázunk, s közben elszalasztjuk a legnagyobb lehetőséget; a biológusok szenvedélyességével és alaposságával felkutatni a részleteket, felfedezni és rögzíteni a változásokat, melyek oly észrevétlenül keletkeznek a játszó, küzdő és kitárulkozó emberben, mint folyóvíz karca a köveken.
A labdarúgókról szóló rész öt esztendőt ölel fel az időből. Fenyvesivel például pályafutása befejezése után találkoztam, készséggel mondta mikrofonba „feljegyzéseit". Kacáni és Masopust nemcsak két pompás pasztellszínt jelentettek számomra a gyepről, hanem a tiszta emberek példáját is. Ötévi, pályák körüli vándorlás után szedem elő a tarisznyámból a legérdekesebb szerzeményeket: íme, ezekre találtam.
Az olimpiai rész hídívét két pillér tartja: Balczó és Plachy. A magyar öttusázó meglelte aranyérmét a müncheni fűben, a szlovák futó tovább kutat utána; kívánom, már Montrealban rátaláljon. Nem szeretem a frázisokat: léggömbjeit a tűhegy is elpukkantja. Ezzel a riportkönyvvel természetesen nem világmegváltó útra indultam; de ha egy pillanatra felszáll a heves viták lőporfüstje, csendes szóval azért mégiscsak elmondanám: a sport a jót szabadítja fel az emberekben; közelít, tehát hasznos. Olyan, mint a jácint: gyönyörű fürtje nélkül nem tudnánk elképzelni a világot.
Vissza