Baskircsev Mária naplója I-II.

Előszó

Miért hazudjam vagy tettessem magam? Való igaz, hogy bár reménység nem igen biztat, égő vágy dolgozik bennem, hogy e földön, bármilyen alakban, fennmaradjak. Ha nem halok meg fiatalon, nagy művész leszek; ha fiatalon kell meghalnom, kiadatom a naplómat. Érdekes könyv lesz, mert nem is lehet, hogy érdeklődést ne ébresszen. Ha azonban kiadásról szólok, kérdés, vajjon nem rontotta, avagy nem semmisítette-e meg naplómban a nyilvánosság gondolata épen azt az értéket, mely minden ilyenfajta műben a legbecsesebb? Hiszem, hogy nem. - Régóta vezettem már naplót, őszintén, önmagamnak, mielőtt még olvasóközönségre gondoltam volna: most meg épen azért törekszem a leglelkiismeretesebb őszinteségre, mert eltökéltem, hogy kiadom. Ha ez a könyv nem a legtisztább, legszigorubb valóságot tükröztetné: Lennie sem volna szabad. Nemcsak gondolataimról adtam mindenkor pontosan számot, hanem lelkiismeretesen őrködtem önmagam fölött is, hogy soha, egy pillanatra se titkoljak el benne magamról semmit még akkor sem, ha olvasóim előtt nevetséges vagy kedvezőtlen szinben kell megjelennem. Önmagamat ugy sem birálhatom. Nyugodt lehetsz hát, kedves olvasóm, hogy énemet teljesen föltárom előtted. Önmagam, mint könyvem hőse, talán nem vagyok elég érdekes, de akkor ne gondolj rám; gondold, hogy valaki, egy embertársad az, aki gyermekkora óta átélt minden, külső és belső élményét elbeszéli. Egy ilyen könyv érdekes bizonyságlevele az emberi életnek. Zola, Goncourt vagy akár Maupassant a megmondhatói! Naplóm tizenkét éves koromtól kezdve mutat be, de tizenöt-tizenhat éves koromig nem sokat jelent. A benne lévő hézagokat pótolnom kell s ezért valami előszó-félét próbálok írni hozzá, hogy ezt a jeles irodalmi és lélekfejlődési emlékművet világosabbá tegyem. Vissza