Baruch vs. Benedictus

Fülszöveg

Staller Tamás legújabb monográfiája a Spinoza-jelenség oknyomozó vizsgálatára hívja az olvasót. Rendhagyó megközelítéseivel kitágítja ismereteinket e tárgykörben, miközben több ezer év judaisztikai vonatkozásaival veti egybe témáját. Kumrán, az Újszövetség, az iszlám és a szufizmus vagy a Heine-effektus tekintetében olvashatunk merész állításokat. Jézus és Spinoza pere esetében is párhuzamot von a szerző, amikor a „lázadókat" egyúttal „reformereknek" tekinti, hisz mindkét alkalommal az elítéltek saját vallásáról van szó. Ebben a nagy történelmi távlatban keres választ a kiközösítés mozgatórugóira, hatástörténeti mechanizmusára.
Szerzőnk egyéni véleményeihez új formát is keresett: a szerkesztők és lektorok írott és íratlan szabályait tudatos döntéssel felülírva új és változó név- és fogalomátírásokat, sajátos idézésmódokat alkalmazva.
Meglepő megállapításokkal gyakran találkozunk a kötetben: például azzal, mely szerint minden „kiközösített" zsidó végleg ki is íratott a judaizmus... Tovább

Fülszöveg

Staller Tamás legújabb monográfiája a Spinoza-jelenség oknyomozó vizsgálatára hívja az olvasót. Rendhagyó megközelítéseivel kitágítja ismereteinket e tárgykörben, miközben több ezer év judaisztikai vonatkozásaival veti egybe témáját. Kumrán, az Újszövetség, az iszlám és a szufizmus vagy a Heine-effektus tekintetében olvashatunk merész állításokat. Jézus és Spinoza pere esetében is párhuzamot von a szerző, amikor a „lázadókat" egyúttal „reformereknek" tekinti, hisz mindkét alkalommal az elítéltek saját vallásáról van szó. Ebben a nagy történelmi távlatban keres választ a kiközösítés mozgatórugóira, hatástörténeti mechanizmusára.
Szerzőnk egyéni véleményeihez új formát is keresett: a szerkesztők és lektorok írott és íratlan szabályait tudatos döntéssel felülírva új és változó név- és fogalomátírásokat, sajátos idézésmódokat alkalmazva.
Meglepő megállapításokkal gyakran találkozunk a kötetben: például azzal, mely szerint minden „kiközösített" zsidó végleg ki is íratott a judaizmus kebeléből. Erre számos ellenpéldát is említhetünk - mint Maimuni kiátkozását és az Útmutató elégetését, vagy az igen későn rehabilitált Alexandriai Philon esetét, aki, mivel „csak görögül írt" hosszú ideig „Csipkerózsika-álmát" aludta a judaizmusban, s tanításai csak a 16. században, Azariah dei Rossin keresztül váltak újra ismertté zsidó körökben.
Staller professzor bátran szembefordul a 20. század legjelentősebb Spinoza-kutatóival is, amikor Leo Strauss, Leaman, Feldman, Guttmann vagy Samuelson, sőt az Encyclopaedia Judaica véleményével ellentétben úgy fogalmaz, hogy Spinoza „mellékbüntetése" a „teljes száműzetés a zsidó filozófia történetéből", s hogy „Spinozát zsidó részről sohasem fogják zsidó filozófusnak tekinteni ". A magunk részéről ezt költői túlzásnak tekintjük, amely a figyelemfelhívás mellett aktualizálja a Spinoza-kérdést, és rámutat megoldatlanságára.
Megítélésünk szerint, amíg Spinozának általában csak Etikáját tanulmányozzák, s a Teológiai-politikai tanulmányt nem kellően ismerik, vagy félreismerik, addig a fenti kérdés problematikája is megoldatlan marad! Hiszen ez utóbbi mű adja meg a kulcsot a Spinoza-jelenség zsidó filozófiatörténetben betöltött szerepéhez is. Spinozát éppen az teszi zsidó filozófussá, hogy összhangban marad a Szentírás tanításával! Útmutatásként Hegelt idézzük: „Vagy Spinoza vagy, vagy nem vagy filozófus." Vissza