Café Bábel 2009/59.

Előszó

Részlet:

"Az élet: út, amit végig kell járnod, tartja a hagyomány. Amikor ennek a metaforának a forrását kerestem, a segítőkész könyvtáros kedvesen elmagyarázta, hogy szerinte nincs eredete, hiszen annyira logikus és egyértelmű, hogy egybeforrt: életút. Van eleje és vége, el kell jutni az egyik pontból a másikba, ez nem hasonlat, mondta, ez már-már szinonima. Persze közben tele van lejtőkkel és emelkedőkkel, szelíd és vad kanyarokkal, elágazásokkal és biztos kátyúkkal és síkjéggel is, gondoltam. Viszont így sem az én életem metaforája. Szerintem az élet utcák labirintusa. Az életet úgy éljük meg és járjuk be, mint egy idegen várost, az utcáit úgy ismerjük meg, ahogy bennük élünk.
Ennek az utcahalmaznak se biztos eleje, se látható vége nincsen, szalmakazal, egy tál makaróni, a megcsavart és szétterült pálcikák a marokkóban, gordiuszi csomó. Szerintem ez az élet metaforája. Az utcák nem előrevisznek, hanem összevissza. Rendezetlen rendszer, amely folyamatosan választások elé állít, elágazásról elágazásra, kanyarról kanyarra töpreng az ember, döntéseket hoz, amit aztán egy következő döntéssel felülír. Vannak párhuzamos és merőleges utcák. Vannak hidak és alagutak. De nincs fény az alagút végén, sötét és fényes szakaszok váltakoznak, sőt, az alagutakban is világítás van, neonfény. Nincs biztos kezdet és vég, keringés van, széles sugárutak és keskeny sikátorok nyílnak egymásba, felüljárók és aluljárók válnak szét, terek és persze zsákutcák követik egymást, és a legtöbb utca csak egy következő utcáig tart." Vissza