Zenetudományi írások (dedikált példány)

Előszó

Részlet a könyvből:

"A gyermek alig játszik új játékával, máris kezdi szétszedni, hogy megtudja, mi van benne és miért forognak a kerekek? Tudósok százai, szakemberek ezrei évek óta óriási anyagi áldozattal azon fáradoznak, hogy megtudják, mi van a Holdon? Még a majdnem hárommillió fényévnyi távolságban lévő Androméda-köd, ez a legközelebbi (!) csillagrendszer is izgatja a csillagászok kíváncsiságát. De éppen ilyen lázasan keressük azt is, hogy miben rejlik a művészi alkotások szépségének, hatásának titka.
Ez az örök emberi kíváncsiság sarkallt a harmincas évek elején engem is arra, hogy Bartók zeneszerzői műhelytitkaiba bepillantsak. Akkortájt tanultam a II. hegedű-zongoraszonátát, azaz inkább küszködtem nehézségeivel. Mint a gyermek a játékát, én is alkotóelemeire bontottam a művet. Külön-külön tanulmányoztam a ritmust, a dallamot, a harmóniát. Kerestem a részek közötti összefüggéseket és az építkezés törvényszerűségét. Rá is jöttem néhány új, kizárólagosan Bartók zenéjére jellemző szerkesztési módra, csak éppen azt nem találtam meg, mi az oka, hogy az első hangtól az utolsóig állandó izgalomban tart. Melyek azok a rejtett szálak, amelyek Beethovenhez fűzik, mert ugyanazzal a tizenkét hanggal és ugyanazon a két hangszeren, amelyet Beethoven is használt a szonátáiban, egészen más lelkivilágot tár fel, és mégis tagadhatatlan a szellemi rokonságuk. Még kevésbé tudtam megfogalmazni az érzést, amit bennem ez a zene kivált.
Azokban az években diákénekkarommal motetták és madrigálok mellett az új kórusirodalom legjobbjait, főleg pedig Kodály műveit énekeltettem. Sajnáltam, hogy Bartóknak egyetlen kórusművét sem szólaltathatom meg, mert addig még csak négy jelent meg: Négy régi magyar népdal férfikarra (1912), Tót népdalok férfikarra (1917), Négy tót népdal vegyeskarra és zongorára (1917) és Magyar népdalok vegyeskarra (1930), s mindegyik olyan hanganyagot, a legutóbbi ezen felül olyan magas ének- és zenei kultúrát igényel, mellyel diákkórusom nem rendelkezett. De nemcsak ezért sajnáltam, hogy nincs több kórusműve Bartóknak. Tapasztalatból tudtam, mennyire megkönnyíti a szöveges, főleg énekkarra írott mű a zeneszerző stílusának, nyelvezetének megismerését, s abban az időiben éppen Bartók és a modern zene érdekelt legjobban.
És ekkor, 1936 decemberében történt, hogy a Magyar Kórus kiadóhivatalától ajánlott csomagot kaptam. Benne egy szürke vászonkötésű könyv, rajta arany betűkkel: Bartók Béla kórusművei. Egybekötve hat füzet gyermekkar, két füzet női kar, összesen huszonhét darab! és egy háromtételes nagyszabású férfikari mű: Elmúlt időkből. Megjelenési év: 1937, tehát még forgalomba hozatala előtt, mintegy karácsonyi ajándékképpen küldte a Magyar Kórus szerkesztősége. Azt hiszem, nem kell ecsetelnem azt a boldogságot, amit ez az ajándék szerzett!" Vissza