A Magyar Állami Földtani Intézet évi jelentése az 1961. évről II.

Előszó

A földtani kutatás klasszikus területei a hegyvidékek. A fiatal üledékekkel feltöltött alföldek, vagy dombvidékek olyan bányakincseket nem rejtegetnek, amelyek a hegyvidékek földtani kutatását szükségessé tették. A tudományos kutatás lökőerői pedig mindig a szükségletek voltak.
Az újabb földtani kutatások azonban a nagyobb medencéket és síksági területeket is feladatkörükbe vonták, sőt egyes helyeken a kutatás súlyponti területeivé tették. A síkvidékek mélyebb földtani feltárásához a lehetőségek is, a szükségletek is körülbelül egy évszázada születtek meg. Azt megelőzően fúrásaink és feltárásaink néhányszor tíz méter, legfeljebb néhány száz méter mélységig hatoltak be a földkéregbe. Ma 5-10 km-es mélységeket ostromolnak a fúrók és a világ különböző tájain folyó fúrómunkálatok összmélysége évente sok millió kilométer. Elmondhatjuk, hogy vannak síkvidékeink, laza üledékkel feltöltött medencéink, amelyeknek felépítését, anyagait, szerkezetét legalább olyan jól ismerjük, mint a feltárásokban gazdag, jól tanulmányozott hegyvidékeket.
Az anyagi ösztökélő erőt a szénhidrogének kutatása biztosította és a vízszükséglet növekedése erősítette. A szénhidrogén-kutatásokkal a bányászati tevékenység sok helyen a magas hegyvidékekről a medencék felé tolódott el, egyes helyeken bányászati súlyponti területek képződtek síkvidékeken.
Ezek a jelenségek világszerte megfigyelhetők. Ugyancsak világjelenség a népsűrűségi gócoknak a hegyvidékekről és hegyperemekről a nagy alföldek felé való lassú eltolódása. A XVIII. és XIX.-ik század ipari forradalma hatalmas népességtömörülést eredményezett a bányavidékeken. Főleg az egymás közelében előforduló szén- és vasérclelőhelyek voltak sokmilliós népesség összetömörítői Angliában, Belgiumban, Nyugat-Németországban, Sziléziában, Oroszország szénbánya-vidékein és az Észak-Amerikai Egyesült Államokban is. Az ipari fejlődés azonban - sok viszontagságon át - általános életnívó emelkedéssel, városiasodással és népességszaporodással járt. A népességi gócok vándorlása pedig megindult a bányavidékekről a medencék és mezőgazdasági tájak felé. Míg a hegyvidéki városok fejlődési görbéje tetőződést, vagy éppen visszahajló vonalat mutat, addig a medence-központok, a közlekedés szempontjából energikus helyek és a többoldalú gazdálkodási tevékenységet lehetővé tevő tájak városai erőteljesen fejlődnek. Nemcsak a városi, de a falusi népesség fejlődésében is hasonló jelenségeknek vagyunk tanúi a Szovjetunióban, az Észak-Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában, Dél-Amerika mérsékelt égövi tájain és itt, Közép-Európában is. Vissza