Erdély I-II.

Előszó

A történelem népeket, kultúrákat teremt és semmisít meg. Országokat hoz létre, hogy azután fölfalja vagy ide-oda tologassa őket a térképen. Az idők kezdetétől számítva ezer esztendő nem nagy időtartam - egy-egy nép történetében azonban beleférhet a kezdet és a vég.
A magyarság történetéből máig több mint egy ezredévnyi játszódott le mai lakóhelyén. Sok-sok hajdanvolt nép nyomába lépett, mikor átkelt a Kárpátok hágóin. Elődei többségét - keltákat, szkítákat, germánokat, illíreket - a történelem kisöpörte a Duna-Tisza menti tájról, és volt közöttük olyan nép is, melyet az idők itt morzsoltak föl háborúk és járványok erejével: a szarmatákat és az avarokat. Az elmúlt évezred alatt a magyarság lakóterülete hol kiterjedt, hol összehúzódott: a honfoglalás után gyorsan növekedett, a tatárjáráskor és a török időkben összezsugorodott, hogy aztán megint lassan-lassan növekedni kezdjen. A magyar állam határai többnyire túlnyúltak a magyarlakta vidékeken, hiszen a Kárpátok hegykoszorúja között mindig is több nép, több nyelv létezett. De voltak olyan időszakok is, mikor összébb szorult; s olyanok is, amikor - mint önálló ország - megszűnt létezni. A Kárpát-medence egyik legjobban elkülöníthető darabja Erdély: a Déli- és Keleti-Kárpátok, illetve az Erdélyi-középhegység által körülhatárolt rész. Magyarok azóta laknak benne, mióta a népvándorlás ide sodorta őket a dél-ukrajnai síkságról. Hosszú évszázadokon keresztül a magyar királyság része volt, majd külön fejedelemség lett, hogy azután - 150 év múltán - kormányzati különállását megtartva térjen vissza a magyar korona országai közé. 1848-ban egyesítették Magyarországgal, 1849-ben ismét különválasztották, majd 1867-ben újra egyesítették. 1919 - gyakorlatilag azonban 1920 - óta, a trianoni békeszerződés után jogilag is Romániához tartozik, méghozzá a magyar Alföld egy jókora darabjával együtt. Ma a köznyelv - megszokásból - ezt az így megnövekedett területet nevezi Erdélynek. Vissza