Barozda

Előszó

Részlet:
A TÁNCHÁZ FORRÁSVIDÉKE
Egyénisége van ennek az összetett szónak, egyéni íze, zamata, széki tájat, muzsikát idéző sajátos hangulata. A hét betű szinte zenei szerkezetté szerveződik, aranymetszettel az első négy betű után. A mássalhangzók 1-345-7 elrendeződése és a két közbeékelődő azonos, magas magánhangzó szimmetriája is zenei szerkezetet sugall a szakzenész fantáziája számára: dallamra, akkordpárra lefordítható hangzásképletet.
(Terényi Ede)
A tánchely megnevezésére igen sokféle kifejezést használt a hagyományos közösségi életet élő, vidéki magyarság. A tánchely fogalomköre gyakran a táncalkalomra is kiterjedt, így pl. a táncház szó nemcsak azt a helyet jelentette, ahol táncoltak, hanem a falusi fiatalság heti egy vagy több alkalommal megrendezett zenés, táncos, énekes szórakozási formáját.
Erdélyben több helyen is fölbukkan a táncház kifejezés, néha táncolóház alakban is. Filep Istvánné Győri Klára így emlékezik a 20. század derekán rendezett széki táncházra: „az akkori legénységnek eszibe jutott, hogy próbálják meg: Filep Pista nem adná ki haszonbérbe a házat a felszegi fiatalságnak? Táncolni nagyon alkalmasnak találták, gyönyörű szép, fő út mellett, kút az udvaron. Három-négy legény felszerelve jó üveg pálinkával, de kínálják, itatják nagyba, s mondják, hogy kivennék a házat táncháznak, s jó pénzt adnak, taksát, azt mondták: házbír. Az öreg odaadta, kész lett a vásár. S örvendett, mert ahányszor összegyűltek a legények, pálinka mindig volt, s a házigazdát mindig kínálgatták. Én annyiból örvendtem, mert a muzsikaszót mindig nagyon szerettem, pedig nagyon sok nehéz dolgom volt. [...]
Ünnepnapokon délután két órától kezdve jöttek, gyűltek; először a legények, s mindjárt jődögéltek a lányok is. A lakásunk úgy volt: három teremforma, elég jó nagyok. Vissza