Csincsilla

Előszó

Részlet a műből:

"A főpróba után hazament. Enyhe irtózattal félt attól, hogy elkeveredik a főpróbák jellegzetes közönségének hangos és kíméletlen dagályában, amely csörtetve özönlött a Zenés Színház felől a Körútra. Attól tartott leginkább, hogy ismerősökkel akad össze, kíváncsi és tolakvó civilekkel, akik nem tartoznak a színházhoz, de rejtelmes összeköttetéseik révén mindenütt ott vannak, a főpróbát vad, afrikai népünnepéllyé avatják s az utolsó percben, amikor a zenekar futamai még a nézőtér felett lebegnek, véleményt kérnek az ismerős újságíróktól. Az utolsó kép után hirtelen felállt s lehajova kisurrant a széksorok között. Még hallotta, amikor halk zizzenéssel lehullott a függöny, a vékony és közömbös taps gyorsan elült s nyomban felcsattant a lárma, amelyet elmés megjegyzések fűszereztek. A főpróba közönsége már üzemben volt s hozzákezdett, hogy felboncolja az előadást, leszedje a keresztvizet a színházról, az íróróról a zeneszerzőről s a színészekről. A ruhatárban már teljes erővel tombolt a lárma, amikor kilépett a kapun s a szomszédos mulató előtt elcsípett egy taxit. Bemondta budai címét, a motor felhörrent és a sofőr hátraszólt az üvegfalon.
- Az Alagút felé, kérem?
Intett, hogy menjen az Alagút felé, azután hátradőlt az ülésen s rágyujtott. Elégedett mosollyal gondolt arra, hogy ezúttal megint megmenekült, öt perc mulva hazaér, nyugodtan megvacsorázik s nekiülhet a kritikának. Lelkiismeretes újságíró volt, nem szeretett reggel, kapásból diktálni, amikor az álom még befonja az agyat könnyű szövetével, gondolatai darabosan bukkannak fel s elfelejt sok mindent, ami az előadás alatt eszébe jutott. A taxi befordult az Andrássy-útra s halkan futott a fák alatt, amelyek tele voltak már a rügyek apró, fénylő lámpásaival. Szerette ezt az elegáns,csendes útvonalat, ahol a motorok sem hörögtek olyan keményen, mint a Körúton s ahol, így április végén, úgy érezte magát, mintha egy nagy vidéki városban járna. Alig öt éve volt csak pesti újságíró s ilyen esti utazásokon tudta meg, hogy sohasem válik vér szerint is pesti emberré. A déli forgalomban mindig szédült kissé s voltak ennek a nagy zűrzavaros városnak egész negyedei, amelyekről semmit sem tudott s ahol sohasem fordult meg. Budán is azért lakott, mert Vérmező körül sohasem bántotta az a nyomasztó tömöttség, amely A Rákóczi-úton a mellére telepedett benzinszaggal, a villamosok fémes csörömpölésével s az utcasarkok tülekvő tömegével. Budán szabadon áramlott a levegő a hegyekről, ablaka alatt platánok bontogatták már keskeny, viaszosan áttetsző leveleiket s a dombok fölött sárgás és bolyhos volt az ég, mint az őszibarack bőre." Vissza