A Faluszínháztól a Népszínházig

Előszó

Részlet a könyvből:

A magyar színháztörténet legsajátosabb vállalkozása csöndben született. A lapok kötelességszerűen hírt adtak arról, hogy a kormány országos hatósugarú, falujáró színház alapítását határozta el, de a híradás nem ütött nagy visszhangot. Néhány írástudó ember, aki mélyebben elgondolkodott az elhatározás jelentősége fölött, megemlékezett a XIX. század magyar színjátszásáról, az ekhós szekerek hős komédiásairól, akiknek sorában Petőfi Sándor is megfordult és Borostyán álnéven színpadra lépett - majd néhány sort szentelt a XX. század faluzó színészeinek, akiknek sorsára a hősi jelző már nem illett, csak a tragikus. A csönd azonban nem a közvélemény közömbösségéről vallott. Az ország már maga mögött tudta a háborús újjáépítés legdrámaibb fejezeteit, de gond és nehézség még volt bőven. A politikai és gazdasági újjászületés, a társadalmi megújhodás, az új szellemi élet kibontakozása olyan viharral járt, amelynek zúgásából a falu művelődési igényeit kihallani csak rendkívül érzékeny füllel lehetett. A párt és a kormány vezetői meghallották a falu szellemi éhségének hangjait és az új alapokra épülő közoktatás, közművelődés hatalmas szerkezetében kijelölték az új életformába beilleszkedő falusi lakosság műveltségi színvonalát az évszázados holtpontról kimozdító feladatokat. A könyvtárhálózat fejlesztése, a művelődési házak és otthonok rendszerének kiépítése mellett sorsdöntő szerep jutott annak a falujáró színháznak, amelynek akkor még csak alapító levele volt. Vissza