Zord idő

Előszó

Részlet:
Dobokamegye hegesebb vidékein még találunk 1541-ben néhány várra. Egyik sem tartozik ugyan az erősségek sorába, de mindeniknek van valami joga: merészen hordani holmokát, büszkén tekinteni körül.
Azon bérczkönyökön félig rohan, félig kiépítve áll a hires kastély, melynek szöglettermében a kúnokon nyert győzelem után Szent László megpihent. Ha a vándor a reggeli harangszóra botjához nyúlt s a völgybe leszállott, már szemébe tünik kormos falával, csonka tornyával a másik vár, melyet a tatárjáráskor gyújtották meg. Azóta századok folytak le. Sok keresztelés, sok temetés történt, a bölcső ringott, a kripta ajtaja kinyílt, a koporsók száma emelte a család becsét, a virító arák sora a családfa ágait, a harczias férfiak kardja a családi levéltár donatióit, megjobbítva néha magát az ősi czímert is. De mind e változások érintetlenül hagyák a vár alakját. falán rajta van a füst, padlózatán a vér, tört ormú tornyán a szakálas moh. Csak emlékül maradt fönn. Azért nem hordják el köveit; azért van lakosa; baglya, vércséje, várnagya. Az alkony hűsében ruganyosabbak az izmok, könnyebb a vándorbot, s nem csoda, ha az utas ajkairól most zsongva, majd csengve egy-egy dallam lebben el. De csitt! Hadd énekeljen zöld ágak közt a madár. Miért döbbentené meg őt a felvonó híddal ellátott kapú mellett a kerék és a pallos, melynek élén a hunyó nap végsugara csillog? Vissza