A csehek Magyarországon I-II.

Előszó

A múlt kárpitját szellőztetem s a jelen század fiát s leányát bevezetem ama dicső korba, midőn a királyi termekben magyar szó hangzott; Európa majd minden részéből, kiben tudomány és ész volt, összesereglett egy magyar királyt bámulni s őt szeretve térni honába; mikor magyar fegyver volt Európa védfala a vad ozmán hatalom ellen : egy magyar nemes, mint gyermek ragadá a gyeplőt kezébe, mint ifjú vonta rövidre, mint férfiú minden csata s viszony közben tartotta azt szilárd hímkezekben. Ki a Caesar lelkével alkotá fekete légióját, törte meg a feudum makacs zsarnokait; emelt fényes palotákat ; ápolta a fegyverest s a tudóst; s nagyszerű kormánya fölött Astrea mennyei karján függött az igazság mérlege ; és végre mikor élni szűnt, egy nemzet kiáltott fel: «Meghalt Mátyás király! oda az igazság!» Nyilatkozik e regényben : a hajdani lovagi szellem személyesítve, Komoróczitól vétkes elfajultságában, s túlságaiban ; Elemértől nemes fellengésében, Mátyás királytól tökélyében. Látjuk ugyanazon család sarjadékait a körülmények s a nevelés befolyása által egymástól egészen különböző lényekké alakulni; s így azoknak hatását kedélyre s lelkületre. Végre feltűnik: mit és mennyit vala képes egy serdülő ifjú, forró honszeretetből, mely itt tett- s lelkierővel párosult, oly korban végbevinni, melyben középszerűnek lehetni nagyság, nagynak lenni csuda volt. Vissza