Előszó
A történelem, illetve valaminek a története fajsúlyos kategória. Nemcsak évszámokat jelöl, esztendőket halmoz egymásra, hanem az alatt az idő alatt történteket, amiket jelölünk általa. Hogy hol kezdődik valaminek a története, nem egészen egyértelmű, de nem tévedünk, ha úgy véljük: minden bizonyára ott, ahol már értékelni lehet a felgyülemlett időt, illetve, ahol megjelenik a minőség rétegezett szerkezete, az egymásra rakódott, anyagi emlékeiben tetten érhető múlt. A múlt, a közelmúlt, a távoli múlt, mindaz, amit mögöttünk hagytunk emberként, alkotóként. A magyar elektrográfia esetében bő húsz esztendő a hozadék, amit meglehet mérettetni.
Két évtized sok is, meg kevés is. Sok, ha azt vesszük, hogy a múlt század második felének mozgalmas éveiben a művészet apró hajtásai, mozaikdarabkái az úgynevezett art-ok közül számos alig néhány évig létezett, mégis jegyzi őket a művészettörténet. Kevés viszont esetleg, úgy is mondhatnám: még nem igazából eszményien elegendő, ha abból indulunk ki, az elektrográfia mögötti technológiai háttér koránt sincs kifuttatva. Bizonyára még csak a kezdetén vagyunk ama képrögzítő géppark fejlődéstörténetének, melyet művészekként be tudunk vetni az alkotás frontvonalain, tudniillik az elektromos energia felhasználásával működő munkaeszközök bővülő és egyre hatékonyabb arzenáljában.
Az a nemzedék, amelyik most a húsz-huszonhárom éves magyar elektrográfiára tekint vissza, még bizonyára emlékszik azokra az időkre, amikor a bürokrácia kiváltságaként tabunak számító fénymásolót csak valamely ügyfélszolgálati iroda pultja mögül figyelhette meg, nem is sejtve, hogy az iratok másolására kifejlesztett készülék idővel hogyan forradalmasítja a képi leképzés grafikai eszköztárát. Történelmi távlatból nézve mindez nem is oly régen volt, egy emberöltőn belül történt. És mennyi minden zajlott le az óta. A legkorszerűbb képalkotó készülékek immár az otthonainkban zümmögnek, és már nem is tudjuk követni azt a sok újítást, amit a technológia napi rendszerességgel dobál a fogyasztói kosárba. A, történelem tehát gyorsul s egyszersmind tömörül is, pontosabban, tömöríti az egyre terebélyesedő műfaji produkciót, viszonylagossá téve a már némileg kialakult értékrendszert. Koránt sem biztos, hogy újabb két évtized múltán is az lesz az értéketalon, a minőségi mintapéldány, mint amit ma annak tekintünk. Az idő a történelem úgy csiszolja ki értékeit, hogy könyörtelenül rostál, szakmai szempontokat módosít, mércéket alakít át, fogalmakat frissít.
Vissza