A sakk

Előszó

Tizenötéves koromban tanultam meg a sakkozás elemeit. Ekkor kaptam először sakk-készletet ajándékba, s néhány nap mulva már sakktankönyvet is szereztem hozzá. Ettől fogva abból igyekeztem megismerni a sakk talányos világát. Nekilódult fantáziám azonban egymásután találkozott olyan talányokkal is, melyekre a könyv nem tudott választ adni. Miért? Azért, mert minden tankönyv csak a végest taposhatja, az ember képzelete viszont a végtelent szárnyalja át. A „véges'' tárgyköréből épen végességénél fogva hiányozhatik a legegyszerűbbnek látszó valóság, a végtelenben benne van minden változat. A kezdő feladata ilyenkor nem az, hogy a hiányért a tankönyvet hibáztassa, sokkal inkább az, hogy a hiányok megszűntetése céljából magánál tapasztaltabb sakkozótól tudakozódjék. Így tettem én is. Környezetem alig győzte válaszokkal a feltett kérdéseket. Sokszor türelmetlenné is tette őket állandó kérdezősködésem, s ilyenkor kiáltottak ki értetlen, tehetségtelen sakkozónak engem, olyannak, aki sohasem tanul meg sakkozni.
Én pedig szívósan tanultam tovább. Ittam magamba a sakkönyv tanításait, hamarosan szereztem hozzá még egy könyvet. Ha valami nem volt világos előttem, kérdezősködtem megint. S ma tizenhét év távolából így összegezhetem a multamból érlelt tanulságokat: csak könyvből tanulni a sakkozást nem lehet, de a sakkozást megtanulni csak könyvből lehet. Vissza