Barátunk és ellenségünk az állat

Előszó

BEVEZETÉS.
Földünknek alig van olyan pontja, amelyet állatok ne népesítenének be. Ám ebben a térfoglalásban az ember is kivette és kiveszi ma is a maga részét. Hogy mikor és hol kapcsolódott bele az ember a térfoglalásba, erre mai tudásunkkal pontosan felelni nem tudunk. Minden kétséget kizáróan csak annyit mondhatunk, hogy a mai napig előkerült összes ősembermaradványok, de meg azok a maradványok is, amelyeket a kutatók az ember közvetlen ősei közé számítanak, a földtani negyedkor első korszakából, a pleisztocénből, máskép diluviumból, vagyis az úgynevezett jégkorszakból valók. Ezek szerint tehát az ember a jégkorszakban jelent meg a Földön, bár több kutató amellett kardoskodik, hogy már az ezt megelőző korban, a harmadkorban is volt emberi élet a Földön.
Az emberiség keletkezésének helyét szintén homály fedi. Egyesek Ázsia délkeleti részeit, mások Dél-Afrikát vallják az, emberiség bölcsőjének, több neves őséletbúvár viszont Kelet-Ázsia mellett tesz hitet, sőt legújabban Koch szerint Európa az emberiség születési helye, és szétszóródását a Wegener-féle elmélettel magyarázza.
Ennek a szélszóródásnak az eredménye, hogy Földünk szárazföldi részein megélhetésének biztosítására szinte napról-napra újabb és újabb területeket foglal el az őstermészettől; kényszeríti erre az a tény, hogy az emberi faj bebizonyíthatóan egyre szaporodik. Ez a térfoglalás természetesen nem megy símán. Vissza