Barátom a testőröm

Előszó

Nem titkolom, meglepődtem a Kiadó felkérésén, vállalom-e, hogy Előszóval ajánljam ezt a könyvet.
Kynologiai szakmai körökben a kilencvenes években megpezsdült az élet. Sorra jelennek meg tanulmányok, jegyzetek, tankönyvek, s nem ritka a régebbi szakirodalmak újranyomása sem. Különböző nézeteket valló csoportok és "iskolák" írják újra a "kutyázás", a kutyakiképzés elméletét, szinte egyedüli igaznak feltüntetve saját véleményüket. Ádáz viták tanúi lehetünk. Az érvek veszély nélkül csaphatnak össze, hiszen a leginkább érintett fél - a kutya - nem tud közbeszólni: uraim, hát vegyék észre, nem lehet sablonok k özé szorítani az életünket, érzéseinket, viselkedésünket! Miként az emberek, mi sem vagyunk egyformák. Vegyék figyelembe a vérmérsékletünket, hangulatunkat. Nekünk is lehetnek jó és rossz napjaink. Ne kényszerítsenek minket valamely kiképzési metodika Prokrusztész ágyába. Emlékezzenek az ókori bölcsek tanácsaira: a dolgok nem önmagukban, hanem térben és időben léteznek.
Ilyen és hasonló intelmeket véltem hallani, mikor kezembe vettem a könyvet, azzal az előzetes gondolattal, ha csak lehet kitérek az egyébként megtisztelő felkérés elől.
Hiszen a rendőrségi kiképzőiskola vezetőjeként, milyen erkölcsi-szakmai háttérrel mondhatok véleményt mások szakmai nézeteiről, amikor mi magunk is erősen behatárolt, szinte órára kidolgozott kiképzési program szerint dolgozunk, alig engedve teret e programba nem illeszkedő kiképzési metodikáknak. A szakmai kíváncsiság azonban legyőzte tartózkodásomat, és a könyv végére érve már tudtam, aggályoskodásom alaptalan volt. Vissza