Barátok

Előszó

Részlet:

Ott a hegyen már megint ünnepelnek. Megtehetik, megoldoztak érte. Bizony, nem volt könnyű soruk ezekben az években.
Röviddel a háború után, ködös novemberestén érkeztek Bornba: Hermann, a mostani gazda és barátai. Az öreg Fassbinder, aki hónapok óta egyébről sem beszélt, mint a fia hazatérésől, már nem érhette meg a nagy napot. Néhány héttel előbb szívszélhűdés érte: megölte az izgalom. Itt vannak tehát, itt vannak öten.
Reggel bocsátották el őket az ezredtől és egy pillanatot sem vesztve, elindultak a pályaudvarra. Még a kopott, foltozott uniformisban, rajta az utolsó állás sarával, mocskával. Csak Antal, az ács, kerített magának, - Isten tudja honnan és hogyan, - egy majdnem új, bő, szürke köpönyeget és hozzá magasszárú, pompás csizmákat. Jancsi vékony bambuszbotot lóbált a kezében, amit azért vásárolt, hogy bebizonyítsa önmagának és az egész világnak, hogy ő szabad ember. Elégedetten dudolt magában és ránevetett a lányokra; néha meg kellett állnia, hogy bevárja társait. Ők nem tudtak olyan gyorsan haladni, mert a kovácsot kellett vezetniök, aki fekete szemüveget viselt, még mindig kínlódott a szemével. Tegnap délután csempészték ki a kórházból és bevitték a kaszárnyába, hogy őt is magukkal hozhassák. Óh, ők nem feledkeztek meg a Kovácskarcsiról, semmiesetre sem maradhatott ott, hiszen ő is hozzájuk tartozott. Vissza