A homokóra éneke

Előszó

Vajon hiteles-e Széchényiről előszóban írni, amikor évfordulója van sok-sok hírességnek? Lehet, de nem biztos. Mégis Széchenyivel kell kezdeni, amikor a „Legnagyobb magyar", Kossuth kijelentését írom le. Igen, mert ő képviselte azt a szubjektumot, azt a parafrázist, ami Kossuth kétségtelen nagyságához nem férhet, de mégis egyedi. A kultúra és a gazdaság felemelkedését. Vajon elhisszük-e azt, hogy Széchényi nélkül nincs magyar múlt, s vajon őrajta múlt-e, hogy kis híján önálló ország lehettünk volna, a későbbi országcsonkítás nélkül, és megmaradhattunk volna-e nagy Magyarországnak? Persze, ezek okfejtések, mindkettőjükre nagy szükségünk volt, hisz az egyik a másikat egészíti ki, noha nem szerették egymást, noha „ellenséges" viszonyban éltek, de a magyar hazáért képesek voltak együtt dolgozni, nagy viták és viaskodások között is. Ma milyen politikus/ok/, tennék ezt meg? Széchényi a nemességben láthatta ezt a meggyőző erőt, Kossuth pedig csak a népben. Nem lehet eldönteni igazuk súlyát, és mindkettőt úgy kell szeretni, ahogy szeretjük legnagyobbjainkat. Széchényi képpel illusztrált festmény került antológiánk homlokára. Dáma Simon M. Veronika alkotása. Gyönyörű kép. Reprezentálni kívánjuk az évfordulókat, hisz ezévben sokfelé emlékezünk és fontos nagyokra, magyarokra. Ezévben újul meg az ország, vagyis végleg szakít a múlttal, és egy másabb korszakba lép, (reméljük), ezért a polgárosodásért harcolt Batsányi János költő, az ő kultuszát továbbvivő Cserhát József, ezért Illyés Gyula, talán Kosztolányi is, ezért Erkel és a többiek. Most mi próbálunk meg, igyekszünk bemutatni negyven éves múltunkból megint egy szeletkét, hogy nem feledjük nagyjainkat és nem hiteltelenítjük a magyar óriásokat mint „ gyenge utódok" és méltóak vagyunk a magyar művészet ápolására, az örökség továbbvitelére és arra, hogy minél többen mondjuk ki: magyarság! Vissza