Előszó
1914. julius 29.
Ez a dátum, melyet a naptárkészitő mesterek a nevezetes napokat jelentő vörös festék helyett ép olyan szürke ólomszinnel nyomattak, mint a többi egymásbasimuló hétköznapot, egy...
Tovább
Előszó
1914. julius 29.
Ez a dátum, melyet a naptárkészitő mesterek a nevezetes napokat jelentő vörös festék helyett ép olyan szürke ólomszinnel nyomattak, mint a többi egymásbasimuló hétköznapot, egy váratlan és döbbenetes gesztussal az emberiség történelmének új határkövét jelölte meg. Egy vérzivataros és szerencsétlen háború és egy mégszerencsétlenebb „béke" új, mesterséges határokkal barázdálta hazánk földjét. Gyarló, szűklátókörű és tudatlan emberek emelték ezeket az országhatárokat, melyek ép oly gyengék, mulandók és rövid életűek, mint azok, akik ezt a torzszülöttet a világra hozták.
Mert hiába szerkesztették meg simamodoru diplomaták Trianon kastélyában a leggyalázatosabb békeszerződést, hiába Ítélték oda Rákóczi felvidékét. Kassát, Pozsonyt a cseheknek, hiába szakították el tőlünk minden idők legnagyobb mesemondójának Jókai Mórnak szülővárosát, Komáromot, hiába adták az oláh rabló kezére Bethlen Gábor, Bocskay és Tököly Erdélyét, hiába keresztelték Kolozsvárt, Mátyás király városát, Cluj-nak és Nagyváradot, az uj magyar irodalom bölcsőjét, Oradea-nak, hiába vették el Aradot, Temesvárt és az egész délvidéket; a magyar életerőt, a magyar igazság győzelmébe vetett bizodalmunkat, hitünket és reményünket el nem vehették tőlünk!
És nem vehették el ezer éves multunkat, nemzeti küzdelmünk, megpróbáltatásunk szomorúan is dicsőséges történelmét, mely őseink vérével áztatta és egybekapcsolta a Kárpátoktól az Adriáig azt a földet, melyen élnünk és meghalnunk kell!
Vissza