Barabás Márton könyvszobrai 1995-2008

Előszó

"Tárgyakat készítek a könyvekből. Igen, műalkotásokat, szobrokat, képeket, mindegy, minek nevezzük."
(Italo Calvino: Ha egy téli éjszakán egy utazó. Európa, 1985. 159-160. l.)
Amikor az olasz írónak ezek a sorai megjelentek, a művészkönyv-műfaj éppen virágzásnak indult világszerte, de magyar képviselőinek még híre-hamva is alig látszott. Barabás Márton első könyvmunkái is csaknem egy évtizeddel később születtek.
Az ő generációja két korszak, a verbális és a vizuális kultúra váltásában élve megtapasztalhatta a földrengést, amelyet az új technikák és újfajta médiumok megjelenése idézett elő. Miközben az új kerekedett felül, maga alá temetve sok évezred emlékeit, a régi világ sem süllyedt a semmibe nyomtalanul, eleven részletei, tetszhalott törmelékei váratlanul életre keltek.
Barabás képeiben és plasztikus struktúráiban kezdettől fogva fáradhatatlanul kereste azt a szilárd és rugalmas pontot, ahonnan a múlt idő ugyanúgy belátható, mint a jövőbe ívelő jelen. Végül egy talpalatnyi földre, szűk ösvényre találat, amely elnémult zongoraklaviatúrák, a hozzájuk tartozó, filcborításukat is elveszített fakalapácsok, régi bútortöredékek, archaikussá nemesedett feliratok között vezetett. Útján a tárgyak és tárgytöredékek felépítése, szerkezete és játékosan mozgékony dekorativitása érdekelte, ez mentette meg a nosztalgia csábításától.
Az 1990-es évek elején óvatosan és kíváncsian lépett a műfaj területére. Legkorábbi könyveit hivatalos közlönyök egyen-szürkébe kötött évfolyamaiból készítette: a folyóirat-kötetek szabályos alakját félkörívesre vagy betűformájúra vágta. A felhúzott szemöldökű, csodálkozó pillantás csendes iróniája azonban, amellyel a hivatali munka komolyságát kérdőjelezte meg - a látvány mögé, a háttérbe húzódva, a felszínen alig mutatkozva - ma is érvényes. Szerény mozzanat ez, ám mégis fontos: kiemeli, ellenpontozza és át- meg átszínezi a gondolkodás és a hangvétel egészét.
Művészkönyveinek gondolati középpontjában az idő áll, pontosabban a művész és az idő viszonya. Ahogyan festményei vagy tárgyai, úgy könyvei is első pillantásra elárulják, hogy alkotójuk élvezettel merül meg a műfaj tradicionális áramlataiban és a megmunkálás, a formaadás sokféle technikája - vágás, hajtogatás, anyagkollázs, lézerprint - egy úszógumi előzékenységével siet segítségére. Mert persze, könnyű lenne beleveszni a régies törmelék, a romlásnak indult formák, a nemessé kopott tárgyak sodrásába, engedni a régies tipográfia vonzásának, ha a kézművesség évszázadok gyakorlatán csiszolódott józansága nem fegyelmezné az alkotót. Az időhöz fűződő viszonyában ugyanis Barabás megőrzi a tárgyilagos és tartózkodó gondolkodás fegyelmét. Legszebben „zenei" könyveiben érhetjük tetten belátó fegyelmét: a régi kottacímlapokba applikált zongorabillentyűk fekete-fehér eleganciája, a kottaállványok díszes ornamentikája, a hegedűtest dekoratív töredezettsége vagy a zongorafedél egyszerű fémzárja mind-mind észrevétlenül simul a kompozícióba. Ha olykor diszkréten felfénylik is egy gömbölyűre esztergált forma, ha ott érezzük is a növény-motívum kanyarulatait követő lombfűrész egykori remegését, és ha felkínálkoznak is ujjainknak a zongorabillentyűk, ha látszik is rajtuk a régmúlt letörölhetetlen nyoma, nem kérkednek koruk és stílusuk nemességével, hanem engedelmeskednek a tiszta kompozíció törvényeinek.
Gyakran megtörténik, hogy a művész babakocsi vagy bevásárlótáska kerekét építi a könyv közepébe, annak tengelye körül forgatva meg a kötetet: a csak képzeletben változó időt itt a valóságos, fizikai mozgás idézi fel, a gyorsulás-lassulás minduntalan változó üteme érzékletesen fejezi ki az idő véget nem érő futását és lüktetését. A kerekek könnyű, "olajozott" forgása a nézőnek azonban eszébe juttat mást is: a karcsú derekakon kóválygó hula-hopp karikákét, a járókelőket kerülgető kerékpárok cikázó lendületét, sőt a cirkuszban bicikliző állatok groteszk kerekezését is. Az idő méltóságteljesen súlyos, nagy problémája mögött, mint félénk nyuszi a bokorban, ott lapul a gondolatfűzés és a látásmód gyengéd, jól titkolt iróniája.
Talán ezért is van, hogy nem egyszerű meghatározni Barabás Márton munkáinak karakterét és helyét a kortárs magyar művészkönyv-készítők alkotásai között. Legközelebbi rokonai mégis azok (Pataki Tibor, Szilvitzky Margit, Várnai Gyula), akik számára a könyv nem grafikai jelenség és nem is művészi akciók eszköze, hanem plasztikus tárgy, amelynek tartalma, formája, tipográfiája, anyaga, súlya folyamatosan provokálja az alkotó gondolkodását és képzeletét. Ami a műfaj nemzetközi mezőnyét illeti, ott könnyebben megtalálhatjuk az övéihez hasonló törekvéseket: formára vágott könyvmunkái az amerikai Scott McCarney vagy a német Lia Drei műveihez állnak közel,„zenei" könyveinek lágy és dallamos kompozíciójában olasz kortársak (Francesco Andolcetti, Giovanni Strada, Anna Torelli) "bel canto"-jára ismerhetünk. Vissza