Thália Ikarusán

Fülszöveg

Thália napszámosai, az Állami Déryné Színház művészei sok tízezer kilométert hagytak már maguk mögött, amikor melléjük szegődtem, hogy az élményforrás közelségében lássam, rögzítsem azokat a nagyszerű, de hihetetlenül gyorsan illanó pillanatokat, amelyek ennek a sajátos rendeltetésű színháznak minden munkanapját valami szokatlan - legalábbis a színházon kivülállók számára szokatlan - melegséggel lengik körül. S az első jegyzetsorok, a vallomásszerű, szabálytalan színházi beszámolók után egyszeriben egész munkájuk, színpadi és színpadon kívüli életük, sok eszetendős országjárásuk története is papír és toll után kívánkozott.
Tovább jártam tehát velük az országot. Voltam távoli, határszéli községekben, a pestkörnyéki Ócsán és a festői Nógrádban. Ismerkedtem az országutakkal, amelyeknek ők szinte minden négyzetméterét, minden útmenti jelzőkövét ismerősként üdvözlik.
Találkoztam a közönséggel. Láttam arcukon vibrálni a mosolyt, amelyet a Makrancos hölgy vagy a Tavaszi rügyek története csalt elő. Láttam, amint visszafojtott lélegzettel, feszült érdeklődéssel figyelték azoknak a daraboknak kibontakozását, amelyek az ő problémáikat, mindennapos küzdelmüket körvonalazták.
Körülnéztem egy-egy előadás színhelyén. Nemcsak a színfalak mögé pillantottam, hanem igyekeztem megismerni a falvak, községek kulturális életét is. Beszélgettem a nézőkkel, akik közül - a feljegyzések szerint - tíz esztendővel ezelőtt sokan még a színházi és mozielőadások közöt sem tudtak különbséget tenni, s ma már hozzáértő megjegyzéseikkel helyesbítik - ha szükség van rá - a színpadon formálódó játékot, történetet.
S természetesen sokat, nagyon sokat idézgettük a színészekkel a színház indulását követő heteknek, hónapoknak, éveknek emlékeit, élményeit. Végül tehát ezekből az esemény- és gondolattöredékekből állt össze a kép, amely egy színház alakulásától kezdve tíz esztendőn át nyomon követi, csokorba fogja azoknak a derűs és borús történeteknek sokaságát, amelyek közelebb segítették a falusi közönséget - a mi új közönségünk egyik jelentős részét - ahhoz a célhoz, amit gyűjtőnéven szocialista kultúraként szoktunk meghatározni. Vissza