Előszó
Mi indokolhatja, hogy a demokratikus Magyarország építése idején induló s annak szellemi megalapozását is szolgálni kívánó könyvsorozatot egy 130 éves és idáig már legalább 35-ször megjelent történelmi dráma új kiadása nyit meg, egy olyan drámáé, amely király és nemzet lojális találkozásában hangzik ki s amelyet gyűlölködő nacionalizmus hangulatához alkalmazva is próbáltak már megszólaltatni? E kiadás időszerűségét talán legjobban megérteti két példa a Bánk-bán és költője félreismerésének és félremagyarázásának újabbkori történetéből.
Néhány évvel ezelőtt a magyar rádió a Katona pályájával és drámája sorsával kapcsolatos jubileumok egyikét egy hangjáték bemutatásával ünnepelte, amelynek elején a költő apja, a derék takácsmester arról ábrándozott, mikép fogja jogászfia helyreállítani a nemes Katona-nemzetség régi fényét. A feudalizmussal kacérkodó romantika e jellemző ferdítése, régóta megcáfolt hiedelemnek ez a visszacsempészése éppen akkor annyira bosszantott, hogy a továbbiakra nem voltam kíváncsi, s így nem tudom, mit kellett a szegény ünnepeltnek azon az egy estén még elszenvednie. A dolog nem olyan jelentéktelen, mint némelyeknek látszik. Nem arról van szó, mintha egy költő művészetét általában az határozná meg, volt-e a családnak nemeslevele vagy sem. Arról van szó, hogy Katona korában s azontúl a Hitel megjelenéséig s az 1832-ben kezdődő országgyűlésig kisnemesi vagy éppen lecsúszott és újra fölfelé vágyakozó nemesi család fia semmiképen sem láthatta volna az életet, a társadalmat, a magyar történelmet úgy, ahogy ő látta, és hogy sem pályáját és műve sorsát, sem magát a Bánk-bánt nem érti igazán, aki fel tudja tételezni, hogy Katona maga a nemesi társadalom tagja, a "nemes szabadság", azaz a nemesi kiváltságok osztályosa volt. Az írónak állásfoglalását sem határozza ugyan meg végkép a milieu, amelyben felnőtt, de pusztán az egyéniség különleges fejlődéséből nem volna érthető az sem, hogy aki a Martinovics-féle szövetkezés vérbefojtása utáni években, a napoleoni háborúk megelégedett és elbizakodott nemesi közhangulata idején nevelkedett, hogyan szólaltathatta meg oly megrendítő erővel a parasztság szenvedéseit, sem az hogy mikor a napoleoni háborúk konjunktúrájára következő válságban a nemesség a régi dicsőség kultuszába menekült és Mohács emlegetésével hárította el magától a felelősséget, tartotta távol magától a jelen feladatainak egyre sürgetőbb felismerését, hogyan nyilatkozhatott úgy a nemzeti dicsekvésről, ahogyan Katona tette a drámaírás akadályairól szóló, e kötetben is olvasható értekezésében.
Vissza