Bán István textilművész kiállítása

Előszó

Bán István kiállítása néhány kocka egy hosszabb filmből. Kockák, melyeknek előzményei vannak és melyek így önmagukban talán nem mutatják a folytatást, de annak már értelemszerű meghatározói.
Az, hogy a művész alkotómunkásságából csak ennyit, az utóbbi két-három év falikárpitjait mutatja be, saját elhatározása, melyek messzemenően egyetértek. Önként kiemelt részt az egészből, de önmagában kerek egység. Olyan kép, mely nemcsak Bán István gondolatait és törekvéseit tükrözi, hanem rávilágít arra is, hogy a textil falikárpittal, új technikák segítségével a mondanivalókat újszerűen is lehet fogalmazni. Jóllehet új technikákkal és újszerű megfogalmazásokkal lépten-nyomon találkozhatunk, egészen olyan kárpítokig, melyek már részben lesétálnak a falról, sőt a mennyezetről lógnak le. Ezekkel szemben Bán István bemutatott anyaga éppen azt bizonyítja, hogy az újnak, a korszerűnek eléréséhez nincs szükség meghökkentő extremitásokra, játékos bukfencekre, melyek hamarosan úgyis feledésbe merülnek. Jól látja, hogy az új út keresésében a technika-szabta korlátokat kell szétfeszíteni addig a mértékig, amíg azt a szövés törvényei megengedik, és így alkalmassá lesz mondanivalóinak tolmácsolására.
Az amit Bán István most mutat kiállításán, művészi alkotóútjának kiemelkedő pontja. A szövött falikárpit hangján szól, jól kihasználta kikísérletezett új eljárasaiból adódó minden lehetőséget. Faliképein minden mondanivalót a szövés technikáján keresztül közvetít, a műfajtól idegen elemeket nem alkalmaz. Formaalakításában egyszerű eszközökkel dolgozik, a folt és a vonal-értékek egyensúlyban tartásával. Figurái is letisztultabban, egységesen jelentkeznek, és eljutott teljesen saját dekoratív formanyelvéhez. Legnagyobb erényük, hogy a hagyományos gobelin 20. századi korszerű testvérei. Komoly és elmélyült munka jó eredményei a bemutatott falikárpitok. Vissza