Bán Ferenc

Előszó

Bán Ferenc a hetvenes évek elején épített magának egy fix pontot, egy saját modern építészetet - elsősorban a Nyíregyházi Művelődési Házzal amelyre a nyolcvanas évek végén a posztmodern folytatást alapozta. A magyar posztmodern építészet - ami csak utánérzésekben, néhány kellemben megfogalmazott, jó épületben létezik Bán Ferenc munkái nyomán mégiscsak megszületett. A nyíregyházi szakszervezetek székháza, ugyanott a színészház, a borbányai római katolikus templom, a színház Mátészalkán és a városháza Tiszavasváriban olyan sorozat, amelynek alapján méltán elmondható, hogy ő a dogmatikus modernizmust meghaladó, ám továbbra is internacionális építészetet művel. Attól „poszt" ez a gondolkodás, hogy az építész megtartja a modernizmus szigorú szerkezetét és geometriáját, gyakran nyers felületeket alkalmaz, amellyel nem dekorál, hanem továbbra is a konstrukciót hangsúlyozza. De mindezt az adott hely szelleméhez igazítja, ugyanakkor saját, eredetien gazdag imaginációjához rendeli, nem pedig valamiféle arctalan nemzetközi teóriához. Az utolsó években több sikeres pályázata közül kiemelkedett a budapesti Nemzeti Színház terve. Ez, illetve az 1992-es sevillai Expo magyar pavilonjának tervei, a '96-os kényszerűen félbeszakadt budapesti Expo vázlatai, ha megvalósultak volna, főművei lennének. Bán Ferenc magányos harcosként küzd az univerzális építészeti minőségért Nyíregyházán, egy közepes nagyságú, kulturálisan nem túl jelentős, iparilag elmaradott körzet kisvárosi lehetőségei közt. Mégis, az architektúra, amit létrehoz, univerzális igényű és jelentőségű. Épületeit a szerkezetből következő plasztika tektonikus egyértelműsége, a sokszor brutálisan kemény, geometrikus formálás jellemzi, amelyben a végsőkig redukált elemi formák együttesét mégis valami hiperrealista, költői vízió fogja össze. Korai, a japán strukturalizmushoz és metabolizmushoz közelálló munkái után, a posztmodern eklektika felé tájékozódva, eszköztárát finomítva sem veszíti el eredetiségét, építészeti imaginációjának egyéni erejét. Újabb házaiban a történeti stílusok, a hagyományos városi építészeti kommunikáció és a monumentalitás találkoznak. Vissza