Abony történeti és művészeti emlékei (1450-1741)

Előszó

Többrétű meggondolásból született ez a tanulmány.
Komoly figyelmeztetés számunkra, hogy a második világháborúban szinte teljesen elpusztult Abony régi iratanyagából a Nagyközség 250 évet átfogó irattára, a zsidó hitközség teljes iratanyaga és a róm. kat. egyház írásos emlékeinek jórésze. És ezzel együtt sok-sok tárgyi emlék. A Közbirtokossági irattárból is csak az maradt meg, ami ezekből állami irattárainkba bekerült, vagy aminek töredékeit egyes családok átmentettek.
A helyi múlt legrégebbi emlékei legsértetlenebbül a református egyháznál maradtak meg. Pillanatnyilag ez a kis ősi sejt őrzi a helység legrégibb írásos és tárgyi emlékeit. Az a nyersanyag, amit ez a dolgozat összefog, - zömükben tehát egyedi emlékeink. Első célunk azért ezzel a feldolgozással az, hogy ezeknek az emlékeknek a folytonosságát és biztonságát szolgáljuk.
Nem mellékes azonban a második cél sem. Szaktudósaink előtt közismert probléma a részterületek összefüggő feltárásának hiánya. Ezt az igényt is szolgálni kívánná a magunk szerény eszközeivel ez a feldolgozás. És talán a kettős célon túl is a legdöntőbb a helyi honismereti cél. Kultúrszintünkhöz tartozó, ha többet tudunk önmagunkról.
Mik az eddigi tények témánk körül?!
Abony az országhatár minden irányából szinte centrálisán, az Alföld szívében, a Tisza tövében, Szolnok szomszédságában fekszik. Főtere egyik sarkában, szerényen húzódik meg műemlék jellegű kis református temploma. Kevert építési stílusa miatt a Műemlék Felügyelőség szerint különösebben nem figyelemre méltó. Különleges értékét inkább tartozékai adják meg. Kórusának mennyezetét „fára virágokkal cifrázott" kazetták díszítik. Az egyik kórus padanyaga pedig szinte érintetlenül őrzi a XVIII. századi fatemplomból az egykorú jobbágy templombelsőt. Van aztán 4 úrasztali kendője. Keshedő, sárgult szövésükben évszázadok szunyókálnak, Ornamentika anyaguk pedig kazettamintáink tejtestvérei, vagy idegenül elütő.
Pár lépéssel odébb az öreg prédikátorház. Írásos feljegyzéseink szerint 1808-ban már renoválták. Stílusa - véleményünk szerint - egyedül őrzi helységünkben a XVIII. sz. első nemesi udvarházak stílusát. Szűk is irattárában pedig a község legrégibb iratanyaga van meg mutatónak azokból, amik körülötte elpusztultak. Mindezeket lassan már csak eltűnő emlékfoszlányok szálai fogják össze. Százados cserépedény maradványaiként hatnak, aminek időette darabjaiból csak türelemjátékkal lehet a megközelítő formát összerakosgatni.
Erre a türelemjátékra vállalkozunk, mikor a korai idők áttekintése után megkíséreljük feltámasztani az 1740-es évek s ebbe emlékeinek is megkíséreljük visszaültetni, hogy élőben érzékeljük a történelmet hordozó népünk egykorú problémáit és sorsa forgandóságát. Szűkebb kultúrmunka s egyben szélesebb nemzeti kultúrát szolgáló forrásfeltárás a programunk, amit ez a feldolgozás szolgálni kíván. Vissza