Az utolsó párttitkár (dedikált példány)

Fülszöveg

Három szerző - azonos korosztályba tartozó barát - különös vállalkozása volt egykoron évente közreadni egy közös novelláskötetet. És lőn - a mostani a hetedik, az utolsó (ha csak meg nem gondolják magukat).
Három, nagyjából hasonló látásmód, életérzés - hogyan is születhetne enélkül közös kötet? -, de nagyon jól megkülönböztethető stílus, és egy központi téma: a Nő, a férfi-nő viszony. Az örök és végérvényesen alighanem kifuthatatlan, megoldhatatlan kérdést boncolgató történeteket a rendszerváltás körüli időkre helyezik, így az olvasó, egyáltalán nem mellesleg, egy korszakba kap betekintést. Szubjektívet, nyilván, de hát az irodalom örök idők óta az egyéni látásmód tudománya.
"A lélek egy örvénylő búvópatak, mely egyensúlyt keres a végletek partjai között" - írja Balogh Gyula, aki korunk beteg valóságát, identitászavaros világunk groteszkségét és abszurditását mutatja be parodisztikus formában.
Bíró Gyula írásának szereplője így vall: "Kamasz koromban minden erővel azon voltam, hogy a hajszálaimnak még egy parányi görbülete se különbözzön a többiekétől, majd, hogy a különbözőségem az egyéniség záloga, majd semmi... A mókuskerékben senkit nem érdekel az azonosság és különbözőség. A lépésszám a fontos. A fordulat."
Kocsis Csaba bihari pusztákon (az Ég Oltára alatt) szorgoskodó hősét a hetedik bűn foglalkoztatja: a jóra való restség. "Aki azért tudna jót cselekedni, és nem cselekszik, bűne az annak." Végül felülkerekedik benne a jó. Lázadása a tisztesség diadala.
S ez a művek másik közös pontja: a lázadás, a fennálló keretek feszegetése - hogy az egyén megtalálja önmagát, az igazi identitást. Vissza