Oszlopszent

Előszó

Olvasod Balogh Bertalannak ezt a könyvét, vagy az előzőt, a Kaktuszvirágokat, és úgy értelmezed, ott ül veled a szobában egy érdekes és okos ember, és csevegtek.
Pillekönnyű nyelvezete és közvetlen hangvétele valóban a csevegés baráti légkörét varázsolja az olvasó köré akkor is, ha véresen komoly dolgokról, vagy éppen alapvető filozófiai tételek bemutatásáról esik szó a sokféle tréfálkozás közepette.
Kevesen írnak ilyen lenyűgöző egyszerűséggel. Márai Sándornak sikerült ez leginkább, de Balogh Bertalan és közte nincs is több közös vonás. Balogh nem a "nagy" latin kultúra megszállottja, hanem legkisebb gondolatvázlatából és megjegyzéséből is az ismerős lélek szól hozzánk: a magyar. Kultúr-modoroskodás helyett olyan egyszerűen és egyenesen szókimondó, akárha a saját fajtájának hibáit is ostorozza, amilyen egyenesség csak meghitt baráti beszélgetésben, vagy önvallomásokban szokásos. És általában igaza is van...
Abban is igaza van, hogy a mai ember nem lelkesítésre szomjas, a mai embernek elege van már a dumából és idvezítő eszmékből, a mai olvasó társra, barátra vágyik, akivel összehajolva végre kitárhatja a lelkét, nem törődvén hivatalos álláspontokkal, besúgókkal, karrierista vagy kritikus szemszögekkel.
Szerkezetében is más ez a könyv. Vélemények, feltevések, meglátások, szitkok és áldások mozaikképe, ami végülis egy nagyon homogén világképet ad. A személyes barátnak: az olvasónak.
Dr. Radnóti Lipót
művészettörténész Vissza