Magyarságtudomány és nemzetnevelés

Előszó

Könyvünk borítólapjára a nyugtalanság évét nyomattuk.
Akkor jelenik meg, mikor a háborúval szorosan össze nem függő feladatokat az egyéni és nemzeti tudat szélére vetette ki hagy népek létküzdelmének fenyegető közelsége, elsodort életünkért való aggódásunk.
Az emberi sorsnak megrendítő fordulata, a fehér ember életének eddig alig észlelt méretű megrázkódtatása évtizedekkel előbb indult meg: válságot jelzett a gondolkodó fő a szellem, a cselekvő férfi a nehezen áttekinthető közösségi élet minden területén. És válságról írt minden olyan nevelő, aki hivatása teljesítése közben elboruló tekintetét a jövőbe vetette.
Életünk és nevelésünk nehéz helyzete már ennek a régen jelzett, sok forrásból egyszerre előtörő válságsornak következménye.
Kötetünk természeténél fogva a kor terméke: olyan önvizsgálat eredményeit gyűjti össze, melytől a válság szellemi részének enyhülését reméljük.
Nem véletlen ugyanis, hogy a nemzeti önismeret nagy kérdése világszerte az érdeklődés középpontjába került, hogy minden népi közösség kapva-kap olyan adatokon, megállapításokon, vélt vagy valódi jellemvonásokon, melyek egyéni arculatát határozzák meg, feltárják gyengéit, tudatosítják megsejtett erőit. Századunk lélektani jellegének ez az önismeretre való törekvés a legfőbb oka.
A nemzeti önismeret, népünknek egyéniséggé avatása a többi népek közt - magától értetődően - nem öncél: nem védő sejtfalat igyekezünk magunk köré építeni, amelyen belül egyéniségünk érvényesülése biztos és zavartalan legyen. A magunk megújulásán és korunk nagy zavarának eloszlatásán egyszerre dolgozunk, mikor a magunk erőinek, felismert hajlamainknak és képességeinknek szabadabb kibontakozását a nekik megfelelő formák teremtésével is elősegítjük. Vissza