Előszó
1990 után egy állandóan ismételt értékelés vált széleskörben elfogadottá, nem annyira a szakirodalomban, mint a különféle politikai megnyilvánulásokban. Eszerint az értékelés szerint 1945 és 1990 között olyan korszakot élt át az emberiség, amelynek fő jellemzője a két fő pólus közötti konfrontáció, a kibékíthetetlen szembenállás és az állandósult háborús veszély. Ezért az egész korszak hidegháborúnak nevezhető, amelyet a „sem béke sem háború" állapot jellemez.
A korszakkal foglalkozó szakértők igyekeznek árnyaltabb képet adni, de a vélemények igen nagy mértékben szóródnak. Nincs egyetértés abban, hogy egyáltalán lehet-e az egész korszakot hidegháborúnak nevezni, ha nem, akkor mettől-meddig tartott. Az értelmezéseket nagymértékben befolyásolja az, hogy nem áll rendelkezésünkre a szükséges történelmi perspektíva és a források egy része nem kutatható, vagy nem kutatták, a külpolitikai elemzők pedig érthető módon az 1990 után kezdődő új korszakra összpontosítják figyelmüket.
A nehézségek ellenére azonban elkerülhetetlen a közelmúltról beszélni, azt sokoldalúan elemezni, ugyanis éppen a jelen megértése miatt nem tekinthetünk el attól, hogy feltárjuk, melyek a fő tendenciái, tényei, értékei és értéktelenségei ennek a hidegháborúsnak nevezett korszaknak.
Az ilyen elemzés fontosságának konkrét indokai a következők: A hidegháború idején létrejött struktúrákról tudnunk kell, hogy mennyire kötődnek konkrétan ahhoz a korszakhoz, amelyben megszülettek? Mennyiben fejeznek ki sokkal általánosabb érdekeket?
Világosan kell látnunk azt, hogy maga az Egyesült Nemzetek Szervezete, annak felépítése, a védelmi szervezetek mint a NATO, vagy a helsinki folyamat, mennyiben kapcsolódnak ahhoz a korszakhoz, amelyben létrejöttek? Fenntarthatók-e bizonyos nemzetközi egyezmények és szerződések, vagy fenn kell-e tartani azokat az új időszakban? Ide tartozik például az atomsorompó egyezmény. Felvetődik az Egyesült Államok európai szerepvállalásának problémája. Mennyire egy konkrét történelmi helyzethez kapcsolódó, átmeneti amerikai politikáról van szó, mennyiben maradványa ez a szerepvállalás a Szovjetunióval való szembenállásnak? Vannak-e új tényezők, amelyek indokolják a szerepvállalás további fenntartását? A kelet-európaiakat és közép-európaiakat talán legközvetlenebbül izgató kérdés az, hogy Oroszország milyen nemzetközi funkciót tölthet be, mennyiben folytatója és örököse a Szovjetunió külpolitikai törekvéseinek? Végül, de nem utolsósorban, választ kell adnunk olyan kérdésre is, hogy Európa nyugati felének egységesülési folyamata mennyiben Európa megosztottságának és szembeállásának volt terméke, mennyire egy szerves fejlődésnek az eredménye és milyen ütemben, mélységben és irányban tud az integráció folytatódni.
Vissza