A kerti cicomáról

Előszó

Szörnyű természettel vert meg a sors. Mikor ünnepélyes csend támad, vagy pláne szomorú gyülekezeten nézek körül, mint egy kiskamasz, pukkadozni kezdek a nevetéstől. Ez az olvasmány is ilyen pukkadozás. Azon a szomorú tényen, hogy környezetünkben egyre több az elhasznált gumiabroncs, pl. elkezdek pukkadozni, mert hol szeletekre vágva látom, mint a virágkosarat, hol félkerekekként földbe ásva, mint kerítést, vagy az állatkertben a mackóknak odadobva, hadd játsszanak vele; ha jó az unokáinknak az óvodakertben, akkor biztos jó lesz a mackónak is az állatketrecben. Persze, mikor a malomkövek az őrlőipar egy szintjén fölöslegessé váltak, Toldi is vagy odavágta a gúnyolódók közé, vagy kerti asztalt csinált belőle, középen egy lyukkal. Ezek a gumikerekek is kiszolgáltak, elkoptak, dehát ha asztalt éppen nem is csinálunk belőle, kerti díszt annál többet. Láttam például belőle óriási polipot; a megmaradt rovátkái és a korong alakú recéi tényleg olyanok voltak, mint egy polip tapadókorongjai és szívókái. Ezt a leleményt! Egy darabig megkövülve álltam az óriáspolip előtt, és azt hittem, mindjárt felfal, s hogy ez be ne következzék, nyomban belekezdtem esztétikai fejtegetéseimbe. Cicoma lesz a címe, gondoltam, amolyan ironikus kertesztétika.
Mielőtt az ízléstelenség és a szörnyű polip mindnyájunkat valóban felfalna, kérem olvassanak bele ebbe a könyvbe. Vissza