Ballada a néma férfiakról

Előszó

Részlet a könyvből:

Reggel, mikor felébredt, nehéz ködök feküdtek az utcán, de az ég tiszta lehetett - vérvörös korong a barátságtalan nap és valami fojtó szag szűrődött be a rések között. Fáradt volt, egészen sajátságos fáradtságot érzett ezen a reggelen, ami jó is volt, de egyúttal nyugtalanította. Az utóbbi napok szorongásai most elmultak és ő most elhatározta, hogy többé nem is szabad azoknak visszatérni.
Öltözködés közben többször gondolt erre. Hiszen nagyon könnyen el lehet intézni minden gyötrődést és fejtörést és aggodalmat. Egy, kettő, három, mond a az ember hangosan és elhatározza, hogy mire kimondta, hogy »három« már nem gondol arra, amire az elébb gondolt. Vagy igy: szomorú vagyok, de ez nem jó, vig akarok tehát lenni. Mondom: egy, kettő, három - és kihúzom magam és jól kinyitom a szemeimet, amiket a szomorúság és bágyadtság összehúzott és mosolygok - és mire kimondtam: »három«, már vig vagyok. Nagyon egyszerű ez. Egyszerűen azért, mert vig akarok lenni és nem akarok szomorú lenni.
Csodálkozott, hogy ez milyen egyszerű és hogy ő erre még nem gondolt. Ezentúl mindig igy lesz, mondta magában és ez nagyon megnyugtatta. Már a takaritónővel is vidámabban beszélt, sőt, mint később egy pillanatra átvillant az agyán, kicsit talán túlságosan is vidáman. A takarítónő kicsit csodálkozva nézett rá. Milyen egyszerű, folytatta később is, az utcán. És fütyörészett. Vissza