Balkán Sakkolimpiász 1947

Előszó

Szófia után.
Őszintén megvalljuk, erősen bizakodtunk, hogy elsők leszünk Szófiában. Első komoly nemzetközi szereplésünk volt ez a háború után, szükség volt arra, hogy a külföldnek és az otthoniaknak megmutassuk, mit ér a sakkozó, - ha magyar.
A bizonyítási eljárás valóban kitűnően sikerült. Három ország válogatott sakkozóival szemben a magyar válogatott tagjai csupán egyetlenegy játszmát vesztettek és valamennyi ellenfelüket legyőzve 75%-os, nemzetközi versenyeken egészen ritka teljesítménnyel foglalták el az első helyet a tavalyi győztes Jugoszlávia előtt. Olyan eredmény ez, amely a verseny többi résztvevői előtt is megbecsülést és tiszteletet szerzett kis. országunknak.
Mikor a magyar csapat az utolsó pillanatban, két álmatlan éjszakát is magába foglaló harmadik osztályos utazás viszontagságai után megérkezett Szófiába, a hangulat kissé a sero venientibus ossa mondásra emlékeztetett. De az első estétől kezdve, a verseny egész tartama alatt rendkívül kapós szövetségi érmek szétosztása, a Magyar Sakkvilág „orosz'' számának ajándékképen való átnyújtása után a résztvevők mindegyike egyre inkább' szivébe zárta ezúttal először megismert mestereinket. A búcsúzás, majd a jugoszláv csapattal együtt való visszautazás már azt is mutatta, hogy nemcsak sakkversenyt, hanem őszinte, igaz barátokat is nyertünk a magyar sakkozásnak és az egész magyarságnak. Ez az eredmény nem kevésbbé fontos sakkbeli sikerünknél.
De térjünk vissza még egyszer a sakkhoz. Megérdemelt győzelem volt - ezt a rendkívül lovagias jugoszláv sajtó is leszögezte -, de azért nem szabad megállnunk az úton. Az itthoni előkészület a legideálisabban sikerült, de mégis voltak olyan helyzetek, - sakktáblán és sakktáblán kívül egyaránt -, amelyek nem megnyugtatóak és amelyeket a jövőben el kell kerülnünk. Az a példás közösség; szellem, amely együttesünket kevés kivétellel az első perctől az utolsóig áthatotta, biztosíték arra, hogy a még mutatkozó hibákat a jövőben kiküszöböljük. Vissza