Balkán

Előszó

Szerajevo régi városrészében, szűk és görbe utcán járunk a török bazár kis bódéi között. A boltok kis fabódék, keletiek, de áruik nekünk túlságosan európaiak. Semmi reményünk rá, hogy sikerül innen valami exotikus ízű emléket hazavinnünk, valamit, ami késő évek múlva is olyan emberekre emlékeztet, akik beszédükben, viselkedésükben, szokásaikban és erkölcseikben mások, mint amilyenek mi vagyunk. Mit is vihetnénk? Olcsó kartont árulnak, mint nálunk, szalagot, selejtes zsebkendőket, százával gyártott hímzéseket, mint otthon, rézbádogból domborított kis kávéscsészéket és tányérokat - miket már gyermekkorunkban gyanakodva néztünk, - a kevésbé válogatós idegeneknek s a benszülötteknek szánt használati cikkek nem jobbak, nem rosszabbak és nem mások, itt a Balkán kapujában, mint Hódmezővásárhelyen. A világ tehát egyforma és az emberek szükségletei is egyformák. Megállunk mégis egy bazárfülke előtt s nézzük - ha már portékáján nincs is mit nézni - tulajdonosát. A boltos fekete európai ruhát visel és piros fezt Guggol a nyitott bazár padlóján és kezét a parazsas serpenyő fölé tartja; melengeti. Lehet harmincesztendős, lehet negyvenöt, arca borotvált, tömött bajusza sötét-barna. Jómódú embernek látszik, kereskedő, akinek üzlete sokkal nagyobbszabásu, mint első pillanatra ez a kis bazár mutatja. Mondják, hogy sok, igen vagyonos ember van a bazár boltosai között. Akinek vagyona van és vagyona üzletbe fektetve, az - nálunk - elfoglalt ember: ha nincs vevője, dolga van a könyvekkel, adósokkal, hitelezőkkel. Szerajevói igazhitű boltosunkon azonban nyoma sem látszik az elfoglaltságnak. Sokáig nézzük: mozdulatlanul guggol, tűz fölé tartva fagyos kezeit. Vissza