Előszó
Az ember valójában sohse akarta önmagát megismerni. Pontosabb számára: amilyennek a teremtés koronájaként elképzeli magát, mint amilyen a valóságban. Ha hirdette is: ismerd meg tenmagadat' - s ha a görög filozófián át úgy sejttette is, hogy ez minden megismerés kezdete, ez minden titok kulcsa, - fél e titoktól, fél saját magától. Élete ezer mozzanata ezer adatot nyújtott, hogy közelebb kerüljön magához. E helyett eltávolodott. Földi valóság helyett - égi misztikumot akart. Saját lelkét sem merte vállalni: nem testi valóságához tartozó, de idegen erö lehellete. Ismeri az isteneket, de nem ismeri az embert.
Mert nem akarta, nem merte megismerni. Mert így, tudattalanságának e megmaradt paradicsomában könnyebb volt hinni saját magának és ennen-magában, azokban az elképzelésekben, amellyel az embert a világ középpontjának tette meg.
Talán minden túlzás nélkül megállapíthatjuk: e negyven esztendő során, amely Freud tudományos fellépése óta eltelt, az ember közelebb jutott saját megismeréséhez, mint történelmi életének egész ezt megelőző korszaka alatt. De mert nem akarta ismerni és nem is merte megismerni magát: e negyven esztendő szakadatlan harcban telt el, mely ott viharzott, dúlt és háborított Freud páratlanul szerény személye és a pszichoanalízis minden eddigit felülmúló szerénytelensége körül. A pszichoanalízis valóban szerénytelen volt: az embernek jogát és bátorságát hirdette enmaga megismerésére, ennek lehetőségeit tárta fel, ennek eszközeit, módszereit kínálta az emberiség szolgálatára.
Most, e negyven esztendő végén, úgy érezzük, hogy e harc eldőlt. Az emberiséget annyi csapás érte, hogy beletörődik a legnagyobb csapásba: önmaga megismerésébe. Lassanként megbékélt azzal a csalódással is, amelyet leleplezett-maga jelentett. A pszichoanalízis beitta magát a köztudatba, átszivárgott sok-sok rétegen, s talán ma már elvesztette harcos aktualitását is. Gyermekbetegségeit is lassanként kiheveri: nem beszélnek már róla annyit és (könnyelmű kirándulások után visszatér eredeti területére: az orvosló rendelőjébe, a kutató, a gondolkodó dolgozószobájába, kutatási-síkjára.
Ennek bizonyságául szolgál ez a külön szám is, melyet a pszichoanalízis körüli harcnak szántunk. Ugy gondoltuk, hogy tőlünk kitelhető pártatlansággal szembeállítjuk, mi pro és contra és az olvasóra bízzuk a többit. Természetesen ez öncsalás volt. Ép annyira öncsalás a pártatlanság, mint az az elképzelés, hogy így egymás ellen felvonuló cikkek eredője valami meggyőződés-félének kialakulása lehet. Különben is nagyon olcsó eredmény lenne ez. Ám most, hogy e kötetben együtt vannak a cikkek és tanulmányok, úgy érezzük, hogy mégse volt ennek összeállítása hiábavaló feladat. Ha ezek külön-külön nem is győznek meg senkit se jobbra, se balra, olyan megismeréshez vezetnek, amelyeket helyes lesz itt, elüljáróban lerögzíteni.
Vissza