Az állatok dicsérete

Fülszöveg

A középkor megvetette az állatot, és különféle bűnök jelképét látta benne.
Napjainkban sokan a másik végletbe esnek, és azt mondják, hogy az állat tisztább és erényesebb, mint az ember.
Óvakodjunk az ilyen túlzásoktól, és főképpen hagyjuk békében az állatokat.
Ne bánjunk velük sem kényszermunkára ítélt fegyencek, sem elkényeztetett csecsemők módjára, és ne készítsünk lelki életükről együgyű elméleteket.
Vegyük végre tudomásul: az állat nem rossz és nem jó; az állat állat.
Emberi jellemvonásokat bajos rájuk húzni. Amikor La Fontaine megírta meséit, nem akart hű állatjellemrajzokat adni; állatai különböző emberi tulajdonságok allegóriái csupán.
A macska nem ravasz, a nyúl nem gyáva, a liba nem buta, a galamb nem szelíd, az oroszlán nem a vadon királya, és a méh nem nyárspolgár.
Nyugodjunk bele, hogy egészen más síkon mozognak, mint az ember, és tulajdonságaik is egészen mások.
Egy előnyük mindenesetre van az emberrel szemben: nem ismerik a nagyképűséget.
Minden állat őszinte, és "nem ad mást, csak mi lényege".
Ez, sajnos, egyre nehezebben sikerül az emberek között.
Minden lehetőt megteszünk, hogy az állatokat kiforgassuk eredeti mivoltukból, és a magunk képére formáljuk őket.
Ez az áthasonlítási törekvés olyan erős, hogy végül meg is esszük a legtöbb állatot.
Ez a kis könyv az ember és az állatok bonyolult kapcsolatáról számol be, személyes élmények alapján.
Nem tagadom, kissé elfogult vagyok az állatok javára. Mély közvetlenségük, bölcs és gyakran fájdalmas ösztönösségük szinte bűvölően hatott rám.
Tulajdonképpen nekik írtam ezt a könyvet. Rendkívül érdekelne a kritikájuk; félek, hogy hiába. Vissza