Dél-Pest régiója a természetvédelmi nevelés tükrében

Előszó

"Itt születtem én ezen a tájon"
A táj meghatároz egy települést, lakóközösséget és az ember személyes életét.
Az életút tér- és idősíkjában az otthon, szülőhely varázsát a táj és ember harmonikus viszonya jelenti.
Lakóhelyünk fekvésének, talajviszonyainak, a napsugárzásnak, időjárásnak, éghajlati viszonyainak érzékelését naponta megéljük. Ma már az embert károsító környezeti hatások, az adott terület természeti "jajkiáltásai" eljutottak az emberhez. A tájvédelem éppen azt jelenti, hogy ezeket csökkentette és a természetes csend belső zenéjét megteremtette.
A táj olyan fogalom, mint a személyiség: megfoghatatlan, összetett, bonyolult, de mesterien gyönyörű. "Sajátos komplex kritériumok alapján létező területi egység."
Aki egy táj megfigyelésére vállalkozik, fontos optikai tudással kell rendelkeznie. Nevezetesen, a jó "blendeállítás" képességével, azaz tudnia kell, hogy a nagyítás - élesség kérdésében mi az optimális határérték. Előfordulhat, hogy akkora nagy a beállítás, hogy csak pontszerűen elhelyezett foltot lát, vagy annyira éles parányi, hogy tárgyszerűségét elveszti. A táj egyik csodatevő értéke, hogy elvégzi az "optikai elrendezést".
Ahol éppen vagyunk egyszerre érezzük a végtelenséget és a pontszerűséget az univerzumban - a legfontosabb pedagógiai lehetőség éppen az élmény adta viszonyítás belső kohéziója, amelynek segítségével jelen van az általános és egyedi, a végtelen és a véges, a nekünk és a rólunk szóló, az egyedi és megismételhetetlen (Zénon törvénye érződik ebben!).
A valóságos és a nem valóságos - transzcendens érzése egyszerre megengedett, amikor valahol "földbe gyökerezünk". Minden ember emlékszik erre az első találkozásra, majd a sokféle megerősített kapcsolatra. Amikor a szülő egyéni, majd az óvónő, tanító csoportos kiránduláson (sétaélményhez vezeti a gyerekeket, a látvány biztosításával máris filozófiai értékű "eszköztudáshoz" juttatja el őket. Lényegében a babakocsiban ülve, vagy az első lépésekkel ez bekövetkezik.
(Lehet, hogy az újszülött az "égbolt tájélménye" során a legáltalánosabb teljességet érzékeli.) Nem véletlen, a fehér felhő, és a kék szín hatása az emberre: (Gondoljuk el, már újszülött korunkban érzékelhetjük az inerciarendszer működését, csak nem tudjuk, hogy volt ilyen élményünk!).
A táj fogalmi köre nem szabályozott, hanem absztrakt módon, de valóságosan az egyénben tapasztalható. Ez az, ami konstruktív lehetőségeket ad! Olyan dologról van szó, ami bennünk van, egyre épül, neveltetésünktől talán könnyebben, de mindenképpen attól függ, hogy hogyan találkozunk vele. Ez egyedi tulajdonságot alakít ki bennünk a természetszeretet pszichológiai összetevőit, amely a konstruktív pszichológia mai álláspontja szerint komplex látásmódot kölcsönöz.
A kisgyermek óvodás korban is érzékeli az alapvető ökológiai összetevőket (társulás, életközösség stb.). Végül a felnőtt nevelői irányítása lehet "egyfajta" irányjelző. Attitűdformálás rejtelmei ezek, benne a sokféle tévedés lehetőségei: Maugli a "Dzsungel könyvében" a legtisztább és a legközvetlenebb természet - attitűdformálásban részesült. Ember által valószínű indirekt kuszaságok jelentek volna meg benne is, ahogy bennünk is.
Ebből kiindulva fő módszeremnek azt választottam, hogy minél kevesebbet irányítsak "neveljek", hiszen gazdag képünk van arról, hogy a táj önmagában is nevel, komplexen ható belső értékeivel. Második módszertani elvem pedig az volt, hogy minél gyakoribb lehetőséget kínáljak. Csak a rendszeresség vezethet el egy rendszer megismeréséhez. Vissza