Baleset

Előszó

Részlet a könyvből:

A mester a hegy alatt lakott egy kis házban. Ezt a házat a nagynénjétől örökölte. Afrikában volt, mikor megkapta az értesítést, hogy Manci néni meghalt és ő az egyedüli örököse. Abban az időben azzal foglalkozott, hogy az afrikai színeket lerögzítse. Az a sajátságos ideája volt, hogy a Szahara homokját magával a homokkal festette meg. Elképzelhetetlen, mennyi kísérletbe került, amíg festői hatást tudott kihozni ebből az átkozott holt anyagból, amely vibrált és tündöklött odáig, amíg mérhetetlen távolságban és mennyiségben ott feküdt a napfényen, de rögtön sötét, nehéz masszává lett, amint ő a vászonra fölragasztotta. És mégsem hagyta abba. Olyan színösszetételeket talált ki, amelyek végre érzése szerint elérték a valóság hatását. De ezzel sem volt megelégedve, ő túl akart tenni minden realitáson és étlen-szomjan egyik képet a másik után csinálta, volt olyan képe, amely 30-40 kiló volt, nem is képek voltak ezek, hanem valami csodálatos alkotmányok, amelyen végeredményben rajta kívül senki sem tudott eligazodni. Közben annyi vöröshagymát és fokhagymát megevett, mint az egyiptomi gúlák építői s lefogyott úgy, hogy csak a csontja bőre volt. Egyik betegségből a másikba esett. A szakálla, haja megnőtt, de ezt mind észre sem vette, csak küzdött fantasztikus művészi céljaiért.
A Manci néni halálhíre csodálatos hatással volt rá. Egyszerre eszébe jutott az a másik világ, amelyből kiszakadt, amelyet otthagyott, s látta magát kis gyereknek, odahaza a füzesek alatt, a Sajó partján ugrándozott és eszébe jutottak a csillogószárnyú bödölyök, a pettyes katicabogarak, érdekes, hogy már kis gyermek korában, mikor még hírét sem hallotta a festészetnek, folyton azon járt az esze, hogy lehetne ezeket a csillogó-villogó színeket úgy megrögzíteni, hogy az soha el ne muljon... Vissza