Baleset

Előszó

Részlet:

"Persenthein doktor hálószobájában lejtősen bukdácsoltak a padlódeszkák, hiszen a ház nagyon ódon épület volt s Persentheinné asszonyt többek között ez a körülmény is gyakran elszomorította. Persze az ágyak is ferdén álltak s ha az ember nagyon fáradt volt, álmában azon vette észre magát, hogy egyszerre lenn van az ágy lábánál, - ez a szüntelen félelem az orvos feleségének amúgy is könnyű álmát még éberebbé tette. Néha azt álmodta, hogy valami óriási lejtőn fekszik s egyszerre rettenetes szorongással csúszni kezdett lefelé. Ha az éjszakai csengő zaja betört álmába s felriasztotta, hamarjában nem is tudta, vajjon aludt-e vagy félálmában szenvedte-e végig az egyre gyorsuló lefelé-gurulás szorongását. Megtapogatta maga mellett az ágyat - üres volt. Felcsavarta a villanyt és az órára nézett. Hajnali félhárom. Egy darabig hallgatta a gyermek ütemes lélekzését a szomszédos kis kamrában, aztán magára kapta nagy gyapjúkendőjét s letapogatódzott a recsegő, furcsa falépcsőn. A kapuban egyre türelmetlenebbül és sürgetőbben szólalt meg a csengő. A rendelőben még világosság volt. Elisabeth Persenthein lábujjhegyen lépett be, mielőtt kaput ment volna nyitni.
Persenthein doktor a Münchner Medizinische Wochenschrift-ra borulva ült az asztal előtt s nyilvánvalóan elaludt. Világosszőke, selymesen vékony haján keresztül rásütött a villanyfény a sokhelyütt kibukkanó fejbőrre. A sterilizátor fényes nikkelfedőjén egy parányi reflex fényében még egyszer megjelent az alvó orvos kicsinyített képmása: fáradt vállai, rövidre nyirt körmű, hosszú ujjai és nagy keze, amelyen a bőr a folytonos mosakodástól durva volt és repedezett." Vissza