Előszó
Hajrá ASE!
Hittünk benne és összejött! Pedig nem indult jól a szezon, az elején bőven volt részünk kijózanító pofonokban. Utólag azt mondom, jó, hogy kaptuk őket, mert így ráébredtünk: tennünk kell valamit A játékoskeretünket elég erősnek éreztük: volt egy remek Nick Williamsunk, egy nagyszerű Charles Gosánk, kiváló magyarjainkról, Gulyás Róbertről és Mészáros Zalánról nem is beszélve, nem tehettünk márt, edzőt cseréltünk. Sabáli Balázs sokat tett az Atomerőmű SE-ért, hiszen irányításával Magyar Kupát nyertünk, de az idei szezonra valami elszakadt közte és a játékosok között. Nem jöttek az eredmények, s egy klubvezetés ilyenkor nem tehet mást, új szakvezető után néz. Az ASE-nak olyan trénerre volt szüksége, aki keménykezű, ugyanakkor kiváló pedagógus is egyben.
Dzunics Braniszlav jó választás volt. Napok alatt megtalálta a közös hangot a keret tagjaival, a játékosok újra tudtak egymásért küzdeni, s nem mellékesen az eredmények is jöttek - futószalagon. Dyen hajrát, amit a csapat kivágott régen láttunk már. Büszkék vagyunk rá, hogy szinte reménytelen helyzetből az alapszakasz második helyéig sikerült előrelépnünk. Persze ekkor sem ment minden egyik napról a másikra, de ezután már nem akadt olyan mérkőzés, amelyen ne éreztük volna valamennyien, vezetők, szurkolók egyaránt: itt csakis mi nyerhetünk! Kétségtelenül jót tett, hogy télen sikerült leigazolnunk Michael Englisht és Ian Johnson is gyorsan „paksivá" vált.
A kedves Olvasó talán megbocsáthatja nekünk: a rájátszás előtt éreztük, hogy csakis a miénk lehet az arany. Olyan jól játszott a csapat, hogy öröm volt nézni. A játékosok szemében újra lángolt a tűz, s ez nem sok jót ígért a riválisoknak. A Szolnok elleni negyeddöntőt egy vereséggel tudtuk le, a szombathelyieket és a pécsieket pedig „söpréssel" múltuk felül. Kosárlabdás berkekben hatalmas fegyverténynek számít, hogy 3-0-ra tudtunk nyerni a címvédő Falco KC és a Magyar Kupagyőztes PVSK ellen. Ráadásul a fináléban a hazai pálya előnyét sem élvezhettük, a három meccsből kétszer is idegenben kellett pályára lépnünk.
A csapat ezen a nehézségen is túltette magát! Mindkétszer nyert Pécsett, igaz szurkolóinknak köszönhetően szinte hazai pályán játszhattunk! Nekik nagyon hálásak vagyunk azért, hogy végig kitartottak mellettünk. Le a kalappal előttük! De ugyanígy le a kalappal a játékosok, az edzők és a csapat valamennyi segítője előtt is. Mindenki sokat tett azért, hogy negyedszer is Paksra kerüljön a bajnoki serleg.
Most már négy bajnoki- és négy Magyar Kupa-aranyunk van. Ezzel a kiadvánnyal is emlékezünk a sikerre, s reméljük, hogy jövőre újra elkészíthetjük! Rajtunk nem múlik, hogy meglegyen az ötödik!
Ha ez kell hozzá, az új idényben is teli torokból kiáltjuk: „Hajrá ASE!"
Vissza