Balázs Béla

Előszó

KIKNEK NEM KELL ÉS MIÉRT A BALÁZS BÉLA KÖLTÉSZETE

Erről a könyvről címlapjának minden rosszhiszemű elolvasója azt fogja mondani: ime ismét egy új, a kölcsönös dicséreten alapuló klikk; ime ismét a barát ír a barátjáról. Az ilyen kiszólásokon csak nevetni volna szabad, mert hiszen mi humorosabb annál, mint hogy ezt épen minálunk mondják, ahol alig jelenik meg kritika, melynél a személyi viszonyok gyakorlott szemű ismerője ne tudná már az első ránézésre megmondani, hogy az kinek a kedvéért (vagy kinek a boszantására) íródott meg. És a kölcsönös dicséretek már szinte a közszokásba mentek át. Amivel persze a világért sem akarom ezeknek a kölcsönös himnuszoknak jóhiszeműségét kétségbevonni. Nemcsak mert személyi ismereteim ezen a téren nagyon fogyatékosak, hanem mert hangjuknak spontán elragadtatása mellett nehezemre esik ezt elképzelni. Csak azt konstatálom őszinte csodálkozással, hogy nálunk majdnem mindenki az érdekelteken kivül ilyenkor a szkepsis táborában van - és okokat keres. Én nem; de a másokon tett tapasztalatok miatt, mert esetleg mégis akadhat jóhiszemű ember is, aki ilyeneket hallván, azt erről a könyvről is e Italálná hinni, kizárólag az ő kedvéért (és nem védekezésként a többiekkel szemben) ki kell jelentenem: Balázs Béla soha még e sorok írójáról a nyilvánosság előtt véleményt nem nyilvánított és nem tudok helyzetet elképzelni, amelyben ez megtörténhetnék. De ki kell jelentenem még ezt is: igenis, Balázs Béla hosszú évek óta benső barátom, de - és ezt a személyes vallomást is csak a jóhiszeműek kedvéért írom ide - aktaszerűen bizonyíthatom, hogy az én kritikai kiállásom az ő oeuvreje mellé régibb keletű a barátságunknál; hogy azért lettünk barátok, mert a meggyőződéseknek ez a közössége - túl minden egyéni szimpátián - ránk kényszerítette ezt a barátságot és nem a barátságból nőtt egy érdekközösség, amint azt nálunk még a jóhiszeműek is megszokták, mely ideologikus burok gyanánt használja fel a meggyőződések rokonvoltát. Vissza