Egy új somogyi falu, Rácegres története

Előszó

Részlet a könyvből:
A rácegresi tanító
Rácegresen dombon áll az iskola. A dombon a fákat fújja a szél. Dirrel-durral közeledik a tél.
Reggel van.
Tizenkilenc kisgyerek igyekszik az iskolába. A nagyobbacska gyerekek a szomszédos Magyaratád községbe kutyagolnak. Mert Rácegresen csak a kicsikre jut tanító...
K. Jancsi most a dombra fut, úgy, hogy közben a szájával, a nyelvével szorongatja a tél örömét, a frissen sült kolbász savát, borsát, kellemetes ízét.
- Disznót vágtunk - kiáltja a kacagó cimboráinak.
- Jól van, Jancsi - fogadja a csintalan gyereket a dombon a tanító.
A fiúk süvegelik a szélesvállú, kerekfejű, nagy barna szemű tanítót.
- Befelé! - hangzik a parancs. Az iskolába futnak a kiscsizmák.
Harangozó Zoltánnak hívják a tanítót. A dombon álldogál és várakozik. Azután - mindennapi szokása szerint - körbe járja az iskolát.
Harangozó Rácegres - a kis falucska - történetére gondol.
Rácegrest a puszták népe szülte, ezerkilencszáznegyvenötben. De ez a vidék már ezerkétszázhatvannyolcban is szerepel az egykori írásokban.
A régi falut a török felégette.
A török kitakarodása után herceg Eszterházy birtokolta ezt a vidéket. A herceg a XX. században Beck Miksa úrnak bérbe adta a rácegresi uradalmat. Beck Miksa úr is gondolt egyet és a birtokot 1938-ban albérletbe, kishaszonbérletbe adta a földet túró cselédembereknek. Negyvenötben pedig a cselédek gondoltak egyet és a kiosztott földeket a maguk nevére telekkönyvezték. Egyszóval, a negyvenötös földosztás szülte Rácegrest, az új falut. Hogyan?
A volt cselédek szétszedték az uradalmi épületeket, s a régi urasági épületekből, cselédlakásokból magliknak és jószágaiknak házakat, ólakat építettek. A domb tetején, ahol az egykori, urasági intézői lakás volt, a mostani iskola áll. Az egykori intézői lakás? Arról is érdemes beszélni. Arról, hogy a herceg megtiltotta, hogy a dombtetőre uradalmi cselédházakat építsenek. Ellenben a dombtetőre rendelte az intézői lakást, hogy az intéző mindenkoron szemügyre vegye a völgyben lapuló cselédházak tájékát. Mondják is, hogy a herceg a XX. század elején csak olyan intézőket tűrt meg a somogyi végeken, akik messzelátó csővel rendelkeztek. Jó volt a kukker a színházban, de hasznos volt a dombtetőn is. Ott színésznőket, itt pórnépet nagyított a cső. A kukker mozdulatokat elevenített, testközelbe hozta a táncot és káromkodást. Rég volt. Azóta a világ nagyot fordult.
A parasztok tehát a dombra építkeztek. Vissza