Előszó
Gálfalvi Zsolt
Tisztelt emlékező gyülekezet! Hölgyeim és Uraim!
Az ember tragédiájának szavai szállóigékké váltak; történelmi fordulatok és hétköznapi helyzetek, társadalmi mozgástörvények és emberi magatartások magvát, szerkezetét, kapcsolódásait világítják át, értetik meg, avatják ismerőssé lényegláttató erővel. A szállóige a közösségi tudat sejtjévé szervesedett gondolat. Madách művének szellemi nagyságrendjét szállóigéinek önállósodott, értelemgerjesztő működése is jelzi. Mélysége és egyetemessége átfogja az emberi lét dimenzióinak szinte teljességét, változó és ismétlődő szemkápráztató játékait magával sodróan érzékelhetővé varázsolva. Ezért szólít meg ma is kortársként minket a mű. Mi több, alapgondolatainak érvényességét a történelem tektonikus mozgásai tovább telítik, dúsítják.
Mindez, ami velünk, általunk és körülöttünk történik az utóbbi esztendőkben, úgy tűnik szemléltető ábrája azoknak a mozzanatoknak, amelyekből Az ember tragédiája történelmi színei felépülnek. 1989-ben, 1990-ben Ádám újra a világkezdeti ragyogás fényében láthatta a történelemben a totalitarizmus összeomlása után kibontakozó lehetőségeket, eszményeinek megvalósulásában reménykedve, biztató illúziókkal telten. És mint minden történelmi színben, az emberiség történelmi sorsalakulásának sűrített művészi képeiben bekövetkezett a kiábrándulás, a szembesülés a könyörtelen valósággal, mindazzal, amivel itt Európa közepén küszködünk, az átmenet szörnyű, sorsrontó ellentmondásaival. Ennek a küzdelemnek a feltételei kedvezőbbé váltak, de törvényei alapvetően nem változtak meg. A hatalomért vívott harc vad torzulásai, az erőszak, a gyűlölet, a türelmetlenség, a gyilkos, agresszív nacionalizmus tobzódása, az irracionális felelőtlenség gátolja az értelmes, teremtő életet. Némileg leegyszerűsítve: a tizenkettedik szín, az embertelen falanszter után Ádám mintha a tizenegyedik, londoni színbe érkezett volna vissza. És a tizenharmadik, illetve tizennegyedik szín figyelmeztető fenyegetése változatlanul érvényes.
De változatlanul igaz a mű egésze - a biológiailag és társadalmilag behatárolt, determinált emberi lét tragikumának és a küzdelem értelmének elválaszthatatlansága is. Az ember tragédiájának egyetemes nagysága az emberi sors lehetőségeivel és lehetetlenségeivel való szembesülés szellemi és erkölcsi erejének sugárzásában rejlik.
Madách műve, mint az emberi szellem minden csodálatos alkotása, azt példázza, hogy az ember legjobb egyedeiben képes sorsának megértésére és így az értelmes cselekvésre is.
Vissza