Előszó
A modern művészet győzött, de mint a diadalok oly gyakran, győzelme vereséggel ér fel. Valaha ugyanis a siker többet jelentett a bevételnél: a művész győzelmét önmaga, a művészet aktuális állapota...
Tovább
Előszó
A modern művészet győzött, de mint a diadalok oly gyakran, győzelme vereséggel ér fel. Valaha ugyanis a siker többet jelentett a bevételnél: a művész győzelmét önmaga, a művészet aktuális állapota fölött. Ebbe a sikerbe gyakran bele kellett pusztulni. Idő kellett, türelem és tűrőképesség vagy segítség, pályatársaké, kritikusoké, akik gyakran nagyszívű műkedvelők voltak inkább, mint szakemberek. Tapasztalatból szólt Ezra Pound, mikor azt mondta: "...az amatőr javára döntenék, azzal a megszorítással, hogy ellenlábasa a szakértő..." Ma viszont az első szó a szakértőé. Joga van a hírt, az üzleti keresettséget megteremteni a győzelem következtében még azelőtt, mielőtt bebizonyosodott volna, valóban értékes, amit reklámoz. A véleményalkotásban - rövid távon legalábbis - a minőségnek nincsen szerepe, csak az újdonságnak.
Proust, akiről Balás Eszter oly megnyerő szobrot csinált, többet mondott az elveszett és megtalált idő írójáról, mint nagynevű tanárok dolgozatai, Proust a művészetet "a legvalóságosabb valóságnak", "az élet legszigorúbb iskolájának" nevezte, s "Utolsó Ítéletnek" is, abban az értelemben, hogy nem szorul revízióra, mert valaki egész létével igazolta. Balás Eszter Proust szobra siker volt, de nem a "győzelem" utáni siker, hanem egy állomása az igazinak, a hajdaninak, méltó a modern valamikori úttörőiéhez. Mert nem futott be vele - ez is idézet, Degas mondta: "a mi időnkben nem futott be az ember" -, hanem utána újra kezdte, tanulva a prousti valóságot, járva a prousti iskolát, s ítéletet csak önmagáról mondott. Mit sem törődve a művészeti környezettel, divatokkal, futtatott irányzatokkal, s ünnepelt kitüntetetteikkel, csupán arra figyelve, amire s akire érdemes: az életre és a művészetre, amelynek ha van is kora, mégis időtlen.
Vissza